Keresés 
Üzenetküldés a következő szerzőnek: admin
Minden mező kitöltése kötelező!

Feladó neve:
Feladó e-mail címe:
Üzenet tárgya:
Üzenet szövege:

Plasa 2010



Dátum: 2010. szeptember 17. 22:53, péntek - admin 
Kulcsszavak: London Plasa
Van ám nekünk kiállítás rovatunk, jogosan kérdezhetik a kedves olvasók, hogy akkor mért nem ott jelenik meg ez a kiállítási beszámoló? Oda is kerül majd belőle bőven, de először - úgy gondoltam - a válság hatásairól kell írnom pár sort.
 

A londoni Plasáról sok-sok éven át sok pozitív és lelkes sort írtam le a Diszkrónika+Stage magazinban: mindig is szerettem, profi, jól szervezett, hasznos eseményként tartottam számon ezt az évről évre megrendezett kiállítást.
A 2009-es kiadáson személyesen nem vettem részt, de kollégáim elmondása szerint még messze nem volt ennyire érezhető a válság... Bezzeg az idén!

Az egész kiállítás érezhetően összezsugorodott. Az Earls Cort I mellett néhány éve megnyitott kettes csarnok idén is helyet adott a színpadtechnikai cégek kiállításának, viszont a hagyományosan csordultig megtelő első csarnok - szégyenszemre - sokszáz négyzetméteren üresen maradt! Ennek két oka is volt: nagyon sok jelentős gyártó egyáltalán nem jelent meg, aki pedig ott volt, azok is összehúzták magukat, szerényebbre vették a megjelenést. Itt jegyezném meg, hogy mindkét okhoz a válság mellett a szervezők is hozzájárultak!

Hosszú éveken keresztül óriási igény volt a kiállításon való megjelenésre, a területeket már az előző kiállításon lekötötték. A galéria sosem telt meg, az amolyan "várakozó hely" volt, aki ott kiállított, rögtön lekötötte a lenti helyet a következő évre. Ez a keresleti szint elképesztően magas árakat tett lehetővé: Az induló ár 500 font, azaz közel 170 ezer forint per négyzetméter (tehát még egyszer 170 ezer forint per négyzetméter!!!) azaz egy kisebb stand pár millióba, egy nagyobb akár tízmilliós nagyságrendbe is kerül, és ez még csak a puszta területet tartalmazza, felépítmény, áram, minden nélkül! A szervezők nyugodtan engedhettek volna az árból, hogy nagyobb, szebb standokkal jelenjenek meg a kiállítók, és kedvezményekkel talán a távolmaradók is meggyőzhetőek lettek volna!

Nagyon érdekes vélemény különbség volt megfigyelhető a közönség és a kiállítók között - pont a fordítottja más kiállításokhoz képest. A kiállítók szinte egyöntetűen elégedettek voltak a kiállítással. Sok érdeklődőről, professzionális látogatókról és komoly üzletekről beszéltek, miközben a közönség egyhangúan csalódottságának adott hangot: sok lezárt terület, kevés kiállító, a megszokottnál szegényesebb, kevésbé fényűző standok, semmi igazi újdonság... Sajnos azt kell mondanom, hogy teljesen egyetértek velük.

Persze, azért ez sem igaz, hiszen a fejlődés nem áll meg, és ha forradalmi újítások nem is láttak napvilágot, azért érdekességeket találhatott a szemlélődő. A LED-ek fejlődése megállíthatatlannak tűnik. Olyan fényerőkkel találkoztunk, amiről még az avatott szem is nehezen hiszi el, hogy LED-del szerelt lámpatestből lép ki... Ennek az is oka, hogy immáron nem látszanak a LED-ek, komoly fényforrások mögé rejtik őket, hogy megfelelően összefókuszálva, módosítva lépjenek ki az optikai rendszerből. Pár éve jómagam írhattam, hogy a nagyobb fémhalogének, xenon izzók leváltására bizony lehet, hogy sosem kerül sor. Most már egyáltalán nem vagyok biztos ebben sem...

Gyönyörű videó-megjelenítési megoldásokat láthattunk, ebből a szempontból több résztvevője volt a kiállításnak, mint korábban. Mind a projektorok, mind a LED-falak gyártói közül többen eljöttek - idén először - hogy bemutassák termékeiket - viszont mindnyájan csak pici, pl. a frankfurtinál sokkal szerényebb standon.
A hangtechnikai cégek talán még inkább távol tartották magukat a kiállításól, és aki kint volt, az is kisebb területen, mint a szokásos. Jövőbe mutató újítás azért ebben is született, a hang rádiós átvitele terén...
Színpadtechnikában ismét van jelentkező a színpadi követőrendszerek automatizálása terén: több szinte bukottnak nevezhető próbálkozás után talán most tényleg sikerül áttörést elérni.

Tehát vegyes érzelmekkel, de azért sok érdekesség megismerése után érkeztünk haza Londonból. Ezekről szakterületenként, folyamatosan jelentetjük meg a cikkeket itt, az XLR-en.


Fazekas Tamás


 
ÉRTÉKELD A CIKKET:
Kattints arra a csillagra, amennyire értékeled a cikket! Köszönjük!
67%
HOZZÁSZÓLÁS BEKÜLDÉSE
Neved:
Biztonsági kérdés: Írd ide hogy kacsa:

Képgaléria
BELÉPÉS 
Azonosító:

Jelszó:

Regisztráció