
Minden mező kitöltése kötelező!
Alpine MusicSafe Pro és PartyPlug
MusicSafe ProDátum: 2010. október 13. 9:09, szerda - admin
Szinte minden buliba/koncertre járó ember találkozott már azzal a jelenséggel, hogy az esemény után hazafelé megy a gyorsvonat... körbe-körbe az ember fejében. Fülzúgás, sípolás, csökkent hallás stb. Az ilyen rendezvények velejárója az orbitális, falrengető hangerő, ami sokak számára nagy élvezeti faktort jelent, az orvosok szerint viszont nagyon is káros.
Ez főleg a zenészeket és a DJ-ket érinti, ugyanis ők gyakorlatilag a hangorkán közepén kénytelenek tölteni az egész éjszakát. Nem csoda tehát, hogy nagy részük elengedhetetlenül szenved valamilyen mértékű halláskárosodást karrierjük során. Ennek megfékezésére az Alpine cég előrukkolt egy nem mindennapi eszközzel, a MusicSafe Proval. (A cég neve ne tévesszen meg senkit, ez a holland cég nem azonos az autó-hifiket gyártó Alpine-nal.)
A DJ-knek és zenészeknek nemcsak érték, hanem munkaeszköz is a hallás. Ha az károsodik, kárt szenved a munkájuk is, ezért fontos dolog megvédeni azt. A szokványos füldugók ugyan tompítják a káros zajt, viszont ezzel együtt minden más hangot is, amivel nagyon nehézzé, esetenként lehetetlenné válik a zenélés/keverés, hiszen nem hallod, mit csinálsz. A MusicSafe Pro pont erre nyújt megoldást azzal, hogy a káros zajokat kiszűri, viszont a zenét átengedi. Legalábbis ez állt a csomag borítóján ékes betűkkel, de persze ezt nem hittük el csak úgy, így egy igen szigorú tesznek vetettük alá a szerkezetet. A tesztelésben nagy segítségemre volt DJ Arpee barátom is, aki élesben, munka közben is letesztelte a dugókat, ezúton is köszönöm neki. Akkor lássuk, miről is van szó!
A csomagot kibontva találunk benne egy tároló dobozkát, három darab fehér, lágy műanyagból készült üreges füldugót (az egyiket tartaléknak adják bónuszként), háromféle szűrőt és egy hordozható, kulcstartó formájú tárolót. A füldugók nem véletlenül üregesek, ugyanis a háromfajta szűrőt cserélgethetjük bennük szükség szerint. A fehér-, ezüst- és aranyszínű szűrők különféle erősséggel szűrik meg a külső zajokat, a pontos értékeket itt alant láthatjátok.
Csillapítási értékek:
Frekvencia Hz 125 250 500 1000 2000 4000 8000
Arany - Átlagos csillapítás (dB) 18,8 15,6 16 18,5 27,7 23,9 22
Ezüst - Átlagos csillapítás (dB) 14,8 15,0 15,7 18,7 26,6 24,4 18,9
Fehér - Átlagos csillapítás (dB) 10,2 11,2 14,3 17,9 24,0 23,4 18,0
Frekvencia = hangmagasság: 125 Hz mély hang, 8000 Hz magas hang
A dugó hőre lágyuló műanyagból készült, így a viselete kényelmes, jól illeszkedik a fülbe, egyáltalán nem zavaró (még nekem sem volt az, pedig sosem hordtam füldugót). A behelyezése kicsit kényelmetlen, de egy idő után teljesen el is felejti az ember, hogy ott van. A szűrők cseréje pofonegyszerű, mindenféle eszköz nélkül, kézzel megoldható pillanatok alatt. Arra kell csak vigyázni, nehogy elejtse az ember csere közben, mert nagyon pici, könnyen elveszhet a szűrő. A dugó/szűrő tisztítása is könnyű, ha az ember tisztán tartja a fülét, nem is nagyon kell, de egy kis langyos vízzel le lehet mosni őket, nem lesz bajuk.
Először sima, mindennapi körülmények között néztük meg, mit tud az Alpine füldugója. Bár nem erre tervezték, meglepő módon remekül szuperált itt is. Csúcsidős utcazaj, busz/vonat, szabadtéri események. A fehér szűrő tűnt itt a legelőnyösebb választásnak: remekül kiszűrt minden zavaró zajt, de lehetett beszélgetni is közben. Otthonra, utazáshoz és zajosabb szabadtéri programokhoz kiváló. A fehér szűrő ugyancsak ideális stúdiómunkához, ahol nem az üvöltő hangerő, hanem a tiszta zene a lényeg.
Az ezüst szűrő főleg kisebb klubokban érte el maximális hatásfokát (tesztünk egyik helyszíne a veszprémi Otherside klub volt). Az ezüst töltelék remekül kiszűrt minden ártalmas, zavaró zajt, csak a zenét engedte át. Számomra egyenletesen szűrt minden tartományban (mély, közép, magas), nem tompítja/csorbítja ki a zenét, keveréshez ideális, monitorral és/vagy fülessel is remekül használható. Utólagos fülzúgás, csengés egyáltalán nem volt. Nagyobb hangrendszereknél viszont elveszti a hatását, kisebbeknél pedig túl sokat szűr.
Az arany szűrő a legdurvább. Nagy klubokban és koncerteken szinte elengedhetetlen. (Tesztünk helyszíne a siófoki Flört klub volt.) Még a kegyetlenül ordító, földrengésszerű hang-cunamit is képes megszűrni kellemes szintre. A pumpáló hangfal előtt állva sem volt fájdalmas vagy kellemetlen a zene, ami igencsak meglepett. Úgy érzékeltem, hogy egyenletesen szűr minden hangsávot, nincs csorbítás, majdnem a teljes dinamika átjön (kicsit csökkenti, de nem számottevően). Ideális azoknak, akik sokat vannak erős hangfalak közelében, pl. koncertfotózás, színpad-/hang-/fénytechika és természetesen a DJ munka. Egész estés zenélés után sem vált kényelmetlenné a viselete és nem volt semmi káros hatás a hangos zenétől (fülzúgás).
Az Alpine remek füldugót alkotott. Zenészeknek és DJ-knek elengedhetetlen a MusicSafe Pro. Miután kipróbáltam zenélés közben, csak egy gondolat futott át az agyamon: "hogyan voltam meg enélkül eddig?". Azoknak, akik hangos zenével vagy akörül dolgoznak, csak ajánlani tudom, kényelmi és egészségi szempontból egyaránt.
Kattints arra a csillagra, amennyire értékeled a cikket! Köszönjük!































