
Minden mező kitöltése kötelező!
Sade világkörüli úton a Sennheiserrel
Dátum: 2011. június 6. 14:59, hétfő - admin
Bár már tíz évnél is több telt el Sade magával ragadó R&B turné-körútja óta, a zenekar huszonhat éves múltra visszatekintő nemzetközi ismertségének köszönhetően Sade azon kevés művészek egyike, aki még mindig képes rajongóival megtölteni egy arénát.
Sade azonban időközben sem pihent. A zenekar nemrég megjelent, Soldier of Love című albuma az amerikai Billboard 200 lista első helyén debütált, majd két Grammy jelölést, valamint világszerte több platinalemez minősítést is szerzett. A közelgő világturné látványosnak ígérkezik - Horst Hartmann monitor hangmérnök és Chris Madden FOH hangmérnök megfutották a plussz köröket, hogy ezt biztosítsák. Számos erőfeszítésükben közvetlenül is részt vett a Sennheiser Nemzetközi Kapcsolatok csapata, akik a turné támogatójaként Sade Adu egyedülálló énekhangjához EM 3732-II vevőegységgel kombinált, kardioid dinamikus kapszulával szerelt Sennheiser SKM 5200-II mikrofont ajánlottak. A hangmérnökök - a turné teljesen letisztult színpadi képéhez alkalmazkodva - úgy döntöttek, hogy a lehető legtöbb mikrofonállványt eltávolítják a színpadról, és csupán az apró Sennheiser e 908 hattyúnyak mikrofonokra támaszkodnak, illetve rendhagyó erősítő elhelyezést alkalmaznak. A Sennheiser csúcsmodellnek számító vezeték nélküli mikrofonja és személyi monitor rendszere megbízható teljesítményt nyújt a világ bármely táján.
„Azt kell mondanom, - állítja Chris Madden - hogy ezen a kardioid dinamikus kapszulával szerelt Sennheiser SKM 5200 II kézimikrofonon keresztül Sade énekhangja fantasztikus, és a mikrofon hangzása tökéletesen illik az énekesnőhöz.” A két háttérénekes mindegyike MD 5235 kapszulával szerelt Sennheiser SKM 5200 II kézimikrofont használ. A billentyűs háttérénekes vezetékes Sennheiser e 935 mikrofonba énekel. A színpad stratégiai pontjain, valamint az FOH és monitoring pozíciókban hét darab – halk ON/OFF kapcsolóval szerelt - Sennheiser e 825-S mikrofon tölt be „talkback" funkciót.
Mivel mindegyik zenész egy-egy emelvényen fog állni, amely a színpad síkja fölött és egy kivetítő képernyő előtt helyezkedik el, Hartmann és Madden kénytelen volt jelentősen eltérni a „szokásos gyakorlattól.” Tényleg nem használhattak a színpadi látványt elcsúnyító állványokat és kábeleket, még a dobfelszerelésen sem. „Igen nagymértékben támaszkodunk a Sennheiser e 908 modellre, - mondta Hartmann. „Ez egy igazán kiváló minőségű, mégis nagyon kicsi kondenzátor mikrofon, mely csaknem bárhová odacsíptethető és minden hangot a maga valóságában és zeneiségében rögzít.” A Sennheiser e 908 mikrofonokat a hi-hat fölé, valamint a hét különálló cintányér mindegyike alá és a három konga mindegyike fölé helyezve, továbbá a szaxofonra csíptetve használják.
A dobfelszerelés többi eleme viszonylag a megszokott módon van bemikrofonozva. A lábdob tekintélyes hangjának vételéhez egy Sennheiser e 902 modellt, míg a három tamra és a pergő alá, illetve fölé összesen öt darab csíptetős Sennheiser e 904s mikrofont használnak. Hartmann és Madden a többi ütős hangszert - köztük a csörgőket - a Sennheiser precízen irányítható puskamikrofonjaival hangosítja. Két sztereó pár - egy Sennheiser MKH 416s és egy MKH 80s - közvetít minden apró részletet, anélkül, hogy a színpadon található egyéb hangforrások hangja beszűrődne.
A gitár- és basszuserősítők - összesen öt - a zsúfoltság és a nemkívánatos zajok minimálisra csökkentése érdekében a színpad alatt kerültek elhelyezésre. „Az erősítőket így nem lehet tekergetni, de nincs is rá szükség,” mondta Hartmann. „Ilyen esetben nagy rajongója vagyok a Sennheiser e 906 modellnek, de izgatottan vártuk az új Sennheiser MK 4 kipróbálását is.” Az MK 4 a Sennheiser első nagymembrános, oldal-vevős stúdió kondenzátor mikrofonja. Madden még hozzátette: „Az MK 4 nagyszerűen szól, ami alatt azt értem, hogy a színpadon játszó zenészeknek tökéletesen „megjeleníti" az erősítőt. A hang-visszaadás nagyon valósághű.”
Hartmann a turnén az új Sennheiser 2000-es vezeték nélküli személyi monitorrendszerek 16 sztereó csatornájával gazdálkodik. Ebből tizenkettőt használnak a zenészek, a maradék négy pedig Hartmann és a technikusok munkáját segíti. „Bízom benne, hogy a 2000-es sorozat problémamentesen utazza körbe a világot,” - mondta. „Nagyon stabil a működése, és kitűnő hangzást nyújt a zenészek számára. Leginkább az alsó-tartomány gazdagsága a figyelemreméltó.”
A közönség ujjongását a zenészek és a Pro Tools archívum számára, Madden és Hartmann két Sennheiser MKH 416 puskamikrofon és négy Sennheiser MKH 8040 csúcsminőségű stúdió kondenzátor mikrofon segítségével közvetíti.
Pierre Morant, a Sennheiser EMEA kapcsolatokért felelős vezetője szerint:: „Nagyon jó érzés látni, hogy egy olyan jelentős művész mint SADE Sennheiser berendezéseket és eszközöket használ ezen a fontos turnén. A 184 MHz-es kapcsolási sávszélességnek és az SKM 5200-II/EM 3732-II combo nagyfokú átviteli biztonságának köszönhetően nemzetközi szinten is garantált a feltételekhez való rugalmas alkalmazkodás a napi használat során, és természetesen mi is gondoskodunk arról, hogy a hangmérnökök megkapják a rendszer zökkenőmentes működtetéséhez szükséges támogatást.”
Kattints arra a csillagra, amennyire értékeled a cikket! Köszönjük!





























