Keresés 
Üzenetküldés a következő szerzőnek: admin
Minden mező kitöltése kötelező!

Feladó neve:
Feladó e-mail címe:
Üzenet tárgya:
Üzenet szövege:

Numark MixMeister Control

Vágjunk bele

Dátum: 2009. február 5. 12:18, csütörtök - admin 

A tesztalanyom, a Numark új DJ konzolja, ami nem is annyira DJ konzol, inkább egy specifikus programvezérlő, persze ez is MIDI alapon dolgozik. Aki ismeri a MixMeister Fusion szoftvert, az tudja miről van szó, aki még nem, az a demo verziót nyugodtan magához szólíthatja a Numark weboldaláról is, kipróbálni a vezérlő nélkül is ki lehet. Maga a vezérlő nem hasonlít semmihez a DJ világból, talán egy videó editáló eszközként még működhetne, de az már egy más felhasználási kör lenne.

Rögtön az első próbán kiszúrt velem kétszer is a vezérlő, nem tudom miért (azóta is rejtély), de nem akart települni a világért sem, egyik gépre sem, pedig még driver sem kell hozzá. Aztán hagytam, hadd ülepedjen egy kicsit a téma, majd később ránézek, úgyis van még mivel foglalkozni, már-már azon gondolkoztam inkább lepasszolom a tesztet, de bevallom őszintén, szeretek Numark termékeket tesztelni. Úgyhogy maradt és egy hét múlva ismét megpróbáltam csatlakozni az USB-re, természetesen elsőre felismerte, működött és be is volt MIDI mappelve a programhoz, minden gomb hozzárendelve, minden a helyén, csak győzzük kézzel. A felületről csak úgy folynak le a kezelőszervek, ember legyen a talpán, aki megérti elsőre, úgyhogy itt húzzuk is be a féket, foglalkozzunk inkább a szoftverrel először, ha ezt nem tesszük meg, akkor nem értjük majd, csak az egyszerű funkciógombokat. 

 

 


A cikk még nem ért véget, lapozz tovább!
Olvasd tovább!
 Az elv >>
Előző oldal:
 << Intro
ÉRTÉKELD A CIKKET:
Kattints arra a csillagra, amennyire értékeled a cikket! Köszönjük!
24%
HOZZÁSZÓLÁS BEKÜLDÉSE
Neved:
Biztonsági kérdés: Írd ide hogy kacsa:

A cikket megelőző fórum-hozzászólások megjelenítéséhez kattints ide.
Képgaléria
BELÉPÉS 
Azonosító:

Jelszó:

Regisztráció