Székely harcosok a színpadon

A rendezői koncepció az volt, hogy próbáljuk meg a lehető leghitelesebben megjeleníteni a szerzők által elképzelt kort és helyszínt, annak embereivel és hangulatával. 
Meg kell jegyeznem, hogy nagy örömmel fogadtam az Operaház felkérését az opera jelmeztervezői munkáira. Ugyanis már mintegy tizenöt éve foglalkoztat a régmúlt magyar korok és az ázsiai harci viseletek színpadi ábrázolása. Ilyen tanulmányok előzték meg a várszínházbeli Bánk bán, a veszprémi Gizella, István, Szent László, Árpádházi Szent Margit című előadások, és Diszkrónika egy korábbi számában már érintett Szörényi rock operák tervezését. A különböző korok viseleteinek tanulmányozása mellett folyamatosan kísérletezem a jelmezgyártáshoz gazdaságosan felhasználható anyagok kívánt hatást eredményező megmunkálási technológiáival. A cél, olcsó anyagok olcsó eljárásokkal történő „megszépítése”, nemes felületek nyerése.

Ez a törekvés érvényesült „A vajda tornya” jelmezeinek készítése során is. Itt az volt a cél, hogy a ruhák az ázsiai eredet hangsúlyozása mellett jellemzően érzékeltessék a nehéz körülmények között élő emberek állandó harcban állását. Az emberek részei a természetnek, a zord, nyirkos, hegyvidéknek. Ruházatuk maga az ősz, a hideg föld, és a vészterhes, bizonytalan jövő. Mindez a hatás rendkívül sok munkafázis – többszöri anyagkezelés, felület megmunkálások egymásutánja – során jött létre.

Elsődleges feladat volt megtalálni azt a textil felületet, ami fő alapanyagául szolgálhatott a harci ruháknak, illetve ami az összes ruhát erős kifejező hatással meg tudja jeleníteni, úgy hogy már a felület is önálló hangulatot hordozzon, miközben a ruhának is legalkalmasabb anyaga. Ehhez nagy mennyiségű, kereskedelemből nem beszerezhető, sajátos rusztikus anyagra volt szükség, ami csak szövéssel volt előállítható. Hogy a költségkereten belül maradjunk, összeszedtük az Operaházban elfekvő sokféle textilmaradékot, és sok kísérleti minta után egy durva, anyagában egyenetlen, színében rendszertelen szövésmódnál maradtunk. Az így létrejött szövött anyag hasonló lett a keleten használatos textilpáncél alapanyagához (talán a szövés sűrűsége lehet eltérő). A védelmi jelleget ők az áthatolhatatlan szövéssűrűséggel és a felületre külön-külön rögzített fémlapocskákkal fokozták. Fémlapokat, ékszereket és különféle díszítő fémeket én is szerettem volna használni, de a fémmunkák aránytalanul megterhelték volna a költségvetést, ezért egy merész döntéssel minden fémről lemondtam. Sikerült ugyanis a textilfelületek mozgalmasságával, a szövetbe bekevert fémszálas anyagokkal, amelyek a végső felületi festéssel ódon fémes részekként csillognak, olyan gazdagon vibráló felületeket létrehozni, amelynél a textilek átváltozásai helyettesítenek egy másik kézműves anyagot, a fémet. Ez elég fontos eredmény, hiszen a színházi ruhák mindig megidéznek egy kort, egy anyagot, egy hangulatot, és sokszor a látszatokra építve, olcsó anyagokat drágának tudnak láttatni: textil hathat bőrnek, fémnek, viaszos felületnek és még sok egyébnek. Mindez a csoda és titok ötletek, felületi megmunkálások: pl. festés, roncsolás, és mindenek előtt jó döntések kérdése, aminek eredményeként sok pénzt lehet megtakarítani, és jó esetben a végeredmény is költőibb lesz.