Vangelis – az elektronikus zene királya

SZTÁRVOKÁL
1980-ban újabb Vangelis szólóalbum következett, az effektekben bővelkedő See You Later, s még ugyanebben az évben boltokba került az Odes című korong is, melyet Irene Papas színésznővel görög népzenéből állított össze. Nem kis meglepetésre 1981 tavaszán újabb Jon and Vangelis alkotás, a The Friends Of Mr. Cairo, Angliában háromszoros arany, az amerikai kontinensen platina eladást ért meg, még a megjelenés évében. Európában és Ausztráliában jóval nagyobb siker lett, mint a Short Stories. Ezen a korongon is hallható egy telitalálat, az I’ll Friend My Way Home, mely az év végi amerikai zenei szavazásokon elvitte a „Legjobb hangulatú dal”, és a „Legjobb hangszerelésért” járó Grammy-t. Az albumon volt még egy dal, a State of Independence, amelyet Donna Summer dolgozott fel, s amely frenetikus sláger lett, közel tíz millió kislemezt adtak el. A sikerben nem kis szerepet játszott, hogy Donna mögött olyan szupersztárok háttérvokáloztak, mint Michael Jackson, Lionel Richie, Dionne Warwick, Kenny Loggins és a szerzemény hangszerelője Stewie Wonder. A dalt – szervezési nehézségek miatt – mindössze egyetlen alkalommal 1982. szeptember 4-én mutatták be Londonban, a Palladiumban megtartott Donna Summer koncerten. Ez a sztárvokál, a klasszikus poptörténet elsőszámú vokál összeállítása elnevezést kapta számtalan szakírótól. A dal eredeti Jon and Vangelis-féle változata, 1984-ben felkerült a The Best Of Jon and Vangelis válogatáslemezre.

TŰZSZEKEREK
Jóllehet, a The Friends Of Mr. Cairo vitathatatlanul fontos lemez, sikere azonban valósággal eltörpült a filmzenét, a Chariots Of Fire-t (Tűzszekerek) fogadó elsöprő nemzetközi lelkesedés mellett. A David Puttman producer nevével fémjelzett Oscar-díjas film az 1924-es brit atlétika csapatról szólt, a zenéjéből készült album 1981. decembertől nem kevesebb, mint 97 héten át, azaz közel kettő évig szerepelt a brit listán. Az amerikai listákra két hónap múlva jutott fel, amikor megkapta a legjobb eredeti filmzenéért járó Academy Awardot, s mivel közel hárommillió példányt adtak el, többszörös platina díjat kapott. A főcímzenét külön kiadták kislemezen, mely pluszként felkerült az amerikai, az ausztrál és a kanadai sikerlistákra, az Oscar-díj elnyerése után bekerült a brit öröklista Number One felvételei közé. Ezen az 1970-ben elindított listán – brit ötletre – kiemelkedő sikerdalok szerepelnek, többek között a Beatles Hard Day's Night, Chuck Berry Meybellene, Eric Clapton I Shot The Sherriff vagy Elvis Presley Heartbreak Hotel című örökzöldjei.
Két újabb film, a Blade Runner (főszerepben Harrison Ford) és a Missing zenéjére szóló megrendelések miatt Vangelis-nek 1980 után négy egymást követő éven át nem volt ideje más jellegű lemezt készítenie. „Sajnos a filmkészítők gyakran meggondolják magukat, azaz újravágnak egyes jeleneteket. Márpedig valahányszor egy jelenetet megváltoztatnak, a zenét is át kell írnom.” A Tűzszekerekkel ellentétben, ahol a zene vitte előre a futókat, a sci-fi krimi műfajában íródott Blade Runner zenéje tulajdonképpen a film különleges látványeffektusainak aláfestése.

FRANKESTEIN
„Nincs vezértéma, a zene több különálló melódiából áll, a befejező képsorokat és az úgynevezett Vége-főcím aláfestésére szántam. A Tűzszekerek sikere óta szinte mindennap érkeznek új filmek, hogy írjak rá zenét. Tucatszám kapok más jellegű ajánlatokat, énekesek jelentkeznek, turnéra hívnak, szeretnének velem dolgozni. De nem tudom, mit fogok csinálni legközelebb. Soha életemben nem készítettem terveket. Valami majd csak történik” – nyilatkozta az amerikai Life magazinnak.
1983-ban jelent meg a Private Collection, a harmadik Jon and Vangelis korong, ez volt a duó legkevésbé sikeres lemeze, de még így is hónapokig időzött az amerikai slágerlistákon. Ezen is hallható egy sikerdal, a He is Silling, valamint a lírai Italian Song. „A dal csodálatosan kidolgozott, mely méltón demonstrálja, mennyire visszafogott tud lenni, Vangelis, ha lírai szerelmes dalról van szó” – írta akkor a Melody Maker szaklap.
1983 őszén újabb filmzene, az Antartica, mely az év végi szavazásokon Golden Globe díjat kapott.  Az Antartica filmzenét egyébként régi barátja, Jacques Cousteau felkérésére írta, teljesen ingyen. A nyolcvanas évek közepén megjelent szólóalbumai, a Soil Festivál (1984) és a Mask (1985) rövidebb-hosszabb látogatást tettek a brit slágerlistákon, míg az 1984-es Best of Jon and Vangelis frenetikus siker, kereken 40 hétig szerepelt a listákon. A korong megjelenése után Jon Anderson nem tudta folytatni az együttműködést (a Yes trilógia, ill. dél-amerikai természetvédelmi filmzenék megírására kérték fel), Vangelis zenét szerzett az angol Királyi Balett két előadásához, melyeket a Covent Gardenben mutattak be. A Frankenstein-Modern Prometheus 1985-ben, a The Beauty And The Beast 1987-ben készült el.

HANGULAT ÉS MONDANIVALÓ
A teljesség kedvéért el kell mondani, hogy ekkortájt írta meg a Savage et Beau című televíziós sorozatot, valamint egy újabb film, a The Bounty zenéjét is. Még arra is jutott ideje, hogy második alkalommal is stúdióba vonuljon Irene Papas-szal, és 1986-ban megjelentesse a Rhapsodies című LP-t, melyen jól érzékelhető a „Vangelis hangzás” az elektronikus és akusztikus hangszerek természetes evolúciója. Ebben az évben ismét felkerült az amerikai slágerlistákra az Opera Sauvage című filmzene-válogatás, melyet eredetileg 1986-ban adtak ki, s azért jelentették meg újból az USA-ban, mert a címadó szerzemény a The Year Of Living Dangerously című film fontos betétdala volt.
1987-ben, nyolc rendkívül sikeres év után a bálványozott billentyűsből időközben a modern kor egyik legsikeresebb (no, és legkeresettebb) filmszerzőjévé avanzsált Vangelis megvált a Polydor kiadótól (kivételesen nem anyagi okok miatt, a művész kifogásolta a rossz terjesztést, a kiadó vezetői előítéletekkel bírtak jó néhány ázsiai és kelet-európai országgal szemben). Kritikusai nem mulasztották el megjegyezni róla, hogy zenéi nem csupán a filmek hangulatához illenek, hanem mondanivalójukhoz is, ami rendkívüli teljesítmény. Ezt megerősítette az is, amikor 1989-ben kiadták a Themes című filmzene válogatást (melyen korábban hozzá nem férhető művek is hallhatóak), és amelyet nevezhetünk akár az Opera Sauvage brit megfelelőjének is, és mely csaknem fél évig vesztegelt az USA listákon.