Keresés 
Üzenetküldés a következő szerzőnek: Tammy
Minden mező kitöltése kötelező!

Feladó neve:
Feladó e-mail címe:
Üzenet tárgya:
Üzenet szövege:

312 az euro, 250 a dollár



Dátum: 2009. március 5. 14:52, csütörtök - Tammy 
Három héttel az „Áremelések, de meddig és miért?” cikkem megírása után – sajnos – sokak várakozásával ellentétben nem hogy nem javult, de jelentősen romlott a helyzet.
 

Akkor 290-re korrigált vissza az euró a 300-as határ első áttörése után, és a 230-as amerikai dollártól borsózott a hátunk. Most már a 300 körüli eurónak is örülnénk, de már késő. A 310-es határ is elszállt tegnap, és ez azt jelenti, hogy a pár héttel ezelőtt kalkulált árak megint kezdenek szűkek lenni.

Akkor még arról beszélhettünk, hogy vannak még változatlan árak a piacon. Ez ma már legfeljebb elfekvő készletekre igaz, azóta szinte mindenki követte a Pioneer áremelését. (Azért hozom fel a Pioneert, mert amikor a Pioneer áremelés cikk felkerült, még nem is sejtettük, hogy esélyünk sem lesz az áremelkedések rovatban  a márkák emeléseit követni, olyan temóban fogják követni egymást, így tulajdonképpen elnézést is kérhetünk a képviselettől, hogy pont az ő termékükről szól a cikk - szólhatna bármi másról is...)

Tehát az első nagy áremelési hullám már végigsöpört a piacon, de sajnos – úgy tűnik, ez egyáltalán nem az utolsó volt. Döntéshozóként jómagam is tisztában vagyok azzal a dilemmával, ami ebben a helyzetben minden áremelésnél felmerül: egyik részről, milyen mértékű emelést fogad el a piac, másik részről mennyit bukik az importőr az alul-kalkulált árfolyamokon?

Mivel piacról már alig-alig beszélhetünk, tűrőképességről meg már pláne nem, így marad az árak nyomott szinten tartása, illetve az esetleges árfolyam-tartalékok szűkítése, vagy egyszerű elhagyása. Így, nyugodtan leszögezhetjük (és ugyenez jön ki, ha megnézzük az importőrök „emelt árait”), hogy senki sem készült fel 310-320-es vagy még magasabb euró árfolyamokra, a 250 fölötti dollárról nem is beszélve.

Így, nyugodtan kijelenthetjük, hogy ha tartósan ilyen árfolyamok maradnak, akkor nem a most közzétett listaárak maradnak hosszú távon érvényben!

 

És hogy mi lesz akkor, ha tovább folytatódik szeretett forintunk vesszőfutása?

 

Erről, egyelőre, inkább még ne is beszéljünk...

 

Fazekas Tamás


 
KAPCSOLÓDÓ CIKKEK

Előzmények
Folytatások
ÉRTÉKELD A CIKKET:
Kattints arra a csillagra, amennyire értékeled a cikket! Köszönjük!
0%
HOZZÁSZÓLÁS BEKÜLDÉSE
Neved:
Biztonsági kérdés: Írd ide hogy kacsa:

Képgaléria
BELÉPÉS 
Azonosító:

Jelszó:

Regisztráció