
Minden mező kitöltése kötelező!
Producer és DJ találkozó hamarosan
Producer és DJ találkozó 9Dátum: 2009. március 10. 11:41, kedd - Balogi
Itt a tavasz és itt a kedvenc rendezvényünk ismét, immár kilencedik alkalommal kerül megrendezésre, a Magyarországon egyedülálló Producer és DJ találkozó. Az xlr.hu végigköveti az előadásokat, a kiállítókat, és videó tudósítás formájában azokhoz is eljutnak a fontos infók, akik esetleg nem tudnak eljönni.
Producer/DJ-találkozó #9. – 2009. március 21.
Március idusa, ideje felrázni az alkotó szellemű fiatalokat és öregeket – újra itt a Producer és DJ találkozó. Kilencedik alkalom és egyben a 3.-ik év jubilálása.
A helyszín immáron tökéletesnek mondható… na, nem mintha az előzőek nem azok lettek volna, de az igények nőnek és ez a rendezvény is igyekszik tartani a lépést. Hogy miben is más? Két külön terem áll rendelkezésünkre, melyek egymástól függetleníthetők, tehát az előadások alatt is lehet a kiállító cégek portékáit hangosan szemrevételezni.
Azoknak, akiknek újkeletű a rendezvény: neves hazai producerek mutatják meg a zeneszerkesztést saját muzsikájukon keresztül. A szoftver maga mindenkinél más, de a cél egy: alkotni. A kiállítók pedig a zeneszerzéshez való stúdiótechnikát, kellékeket vonultatják fel. Bármit ki lehet próbálni, tehát nem csak a szemeké és a füleké a főszerep.
A rendezvény szokásosan délben nyit és az előadók létszáma miatt nem 3-kor, hanem már 2-kor sorra kerül az első matiné. Az okosítók pedig (még) sorrend nélkül Snake Sedrick, Muzzaik, Forteba, Soliquid, Chris Drifter, JeanMitchell, Solo. A témák igen változatosak: saját zenék bemutatása fázisról fázisra, VST-k tekergetése, illetve a Muzzaik páros vasakat is hoz a szemléltetéshez. Egyszóval szép kis kavalkád lesz, csak tudjon az ember eleget jegyzetelni.
A kiállítók – ZAJ, Absolute Hitspace, Pákó – pedig igyekeznek a legtöbb olyan terméket a kíváncsi kezek alá hozni, amivel csak hangot lehet generálni: Korg, Reloop, Vestax, Sapphire, M-Audio, AKAI… a teljesség igénye nélkül.
A helyszínről: Passage Club, Deák térhez közel, Király utca 8. cím alatt. 150 ülőhely a vendégeknek és több száz négyzetméter a kiállítóknak.
A rendezvény még mindig ingyenes!
Kattints arra a csillagra, amennyire értékeled a cikket! Köszönjük!





























