
Minden mező kitöltése kötelező!
LOVEGUN – Halleluja (EMI)
Dátum: 2009. március 12. 10:21, csütörtök - nachteule
A Lovegunnal kapcsolatban mindig kettős érzéseim voltak. Ezek, hogy most komolyabban megismerkedtem második lemezükkel, mit sem változtak. Nem tudom, melyik az igazi arcuk: az a kifestett szemű, trendi hajú médiabarát négyes, amit a borítón is látok, és amihez egy-két daluk kifejezetten passzol, vagy az, amelyik olyan rock'n'roll-os, feelinges szólókat rittyent egy-egy ötletes dalba, hogy csak na...
A CD külcsínére és annak koncepciójára megy egy csillagos ötös! Nem mindennap találkozik az ember fia kereszt formára kihajtható borítóval, melynek ágaira pingálták a dalszövegeket! Eddig minden oké volt hát, a CD-t a lejátszóba téve aztán előjött az említett kettősség. A kezdő és egyben címadó Halleluja jó kis pörgős nóta, nekem kicsit bárgyú szöveggel, de koncerten biztos lehet rá...mondjuk sebesen sörözni. Ezután három lassú dal jön, melyekben némi „klipes zanzibáros” ízt vélek felfedezni, ami persze lehet, csak a mérsékelt sebességnek és a női éneknek köszönhető. Valljuk be, három egymást övető lírai dal egy rocklemez elején furán hat, de ezek a nóták amúgy meg jobban állnak a zenekarnak. Laczkó Noémi, alias Noa Rock, az énekesnő valahogy érzi ezeket a keserédes dallamokat és a szövegek is sokkal jobbak ezekben a komolyabb tételekben. Az itt-ott felhangzó igen jó szólókon kívül a hatodik, Haknisztár című nóta volt az, amire először igazán felkaptam a fejem. Kemény, üveghangos metalriffel nyit ugyanis a darab, a szóló megint igazolja, hogy Slash nem véletlenül tűnik fel a borítón, az énekdallam is frankó, talán jobb témát és szöveget érdemelt volna a dal. A swinges Hagyj békén megint betalált nálam, ötletes, pörgős, koncerten tessék játszani! A kevert énekes Minden szó is a figyelemre méltóbb tételek közé tartozik. Összességében egyáltalán nem rossz a Lovegun, ha pedig a nagy kiadó keveri melléjük az enyhe rágógumi szagot, szurkolok, hogy egyszer legyen merszük váltani! De persze mivel nem akarok rosszat nekik, inkább szagolom tovább a feelinges tuttifruttit.
Tim-Timunk (Zoltán János)
Kattints arra a csillagra, amennyire értékeled a cikket! Köszönjük!





























