Megszólal a film

Legtöbben "csak" annyit tudnak a film világáról, hogy a szereplőik, illetve az alkotóik igen csak meggazdagodhatnak belőle. Magáról a filmről, mint művészetről és a létrehozásával járó folyamatos technikai nehézségekről kevés információnk van. Ha az ember nem keres tudatosan utána a témának, nem is nagyon jut eszébe a dolognak ez a része.

A filmművészet a hetedik művészeti ág. Az alkotó művészetek között az első, amelyik a teret és az időt egyszerre - közvetlenül használja föl, időben és térben egyszerre működik.
A mozi – vagy más néven filmszínház – születésének azt a pillanatot tekintjük, amikor a kinematográf feltalálói a Lumičre fivérek, először tartottak vetítést fizető közönségnek.
Louis Jean Lumičre és fivére, Auguste 1895 februárjában szabadalmaztatták találmányukat. 1895. december 28-án tartották meg első, saját filmjeikből álló előadásukat a párizsi Grand Caféban. A felvevőgépben ekkor még papírszalagra öntött emulzió futott, de szélei már perforáltak voltak. A kamera működése közben, minden exponálás előtt megállította a tekercset, a kép felvétele után pedig továbbította azt, ameddig a film ki nem fogyott. Az első trükk technikát is ők alkották meg, amikor egy fal lebontásáról készített filmet visszafelé játszottak le: a közönség legnagyobb ámulatára ismét felépült a fal.

A fonográf megjelenése után, az akkor már híres fényképész, Eadweard Muybridge javasolta Edisonnak, hogy a két találmányt kombinálják. Ez az elképzelést volt az egyik első, ebben a témában. A hangosítás, akkorra már erősen foglalkoztatta a köztudatot, 1904-ben a St. Louis-i világkiállításon láthattak erre irányuló kísérleteket a látogatók. Innen kezdve, különböző országok legtehetségesebb mérnökei számtalan kísérletet tettek arra, hogy tökéletes hangzást érjenek el.

Mégis, a Warner Brothers - A dzsesszénekes című 1927-es munkájával vette kezdetét a hangosfilm korszaka. A filmipar, a siker ellenére is vonakodott áttérni a hangosfilmre, mivel jelentős költségekkel járt volna a változás. A stúdióknak 250–500 ezer dollár közötti áron kellett megvásárolniuk a hangosfilm felvevőket, ami még ma is óriási összeg. De akik nem tudtak áttérni az új technikára, azok később lemorzsolódtak. Egy év alatt tízszeresére nőtt a hangosfilmeket játszó mozik száma és a némafilmek korszaka leáldozott.

A hangosfilm leglátványosabb áldozata maga a filmművészet volt, ugyanis a korai hangfelvételek rejtett mikrofonokkal készültek. A színészeknek a mikrofon irányába kellett beszélniük, a színészi mimikát ezzel korlátozva. Láthattunk erre egy nagyon aranyos példát a Siging in the rain című alkotásban, ahol többek között azt próbálták bemutatni az alkotók, milyen nehéz is volt az átállás a hangos filmre.

Az 1930-as években elterjedt a "Movietone eljárás" vagyis a lemezre történő hangrögzítés helyett szalagra vették a hangot. A kép és hangcsík itt még független egymás mellett a negatívon, de a másolás már együtt történik. A keverésnek köszönhetően hamarosan a film összes hangja egyetlen hangsávba került.
1940-ben Walt Disney Fantázia című rajzfilmjében használták először a sztereó hangot, az 1950-es évek közepétől pedig elkezdett terjedni a sztereofónia, párhuzamosan a kinemaszkóp eljárással.

A hetvenes években fejlesztette a ki a Dolby laboratórium a zajszűrő rendszerét, majd a 80-as években megjelent a digitális hangrögzítés. Elérhetővé vált, hogy a mély- a közép- és a magas hangokat külön csatornára lehetett rögzíteni és kellő mennyiségű és minőségű hangszóróval visszajátszani.

Napjainkban a legfejlettebb rendszerek több mint 20 csatornán tudnak hangot felvenni. A filmek digitális hangrögzítésében az úttörő szerepet a Dolby Digital, majd a Digital Theatre System technikája jelentette.

A Lokomotív G.T. Szól a rádió című dalában abszolút érthetően megfogalmazta a sztereó hang lényegét és szépségét:

"Sztereóban fogható, s ebben az a jó,
hogy a két oldalról, egy időben, más-más hallható.
A nagyzenekar hangzásában éppen az a szép
Ha középen ülsz, és jól figyelsz már teljesebb a kép."

Ugye milyen igaz?