
Minden mező kitöltése kötelező!
Musikmesse és PLS 2009: általános élmények az első napon
Kis fanyalgás az elejére...Dátum: 2009. április 1. 20:59, szerda - Tammy
Itt vagyunk, jól vagyunk, lejártuk a lábunk, fényképeztünk, nézelődtünk, a videózás holnap következik... Első benyomásainkról, mai élményeikről szól ez az írás...
Rengetegen vannak, nyüzsög a nép mindenfelé. Kiállító is van bőven. Darabra. Minőségre már nem áll a helyzet ilyen jól. Rengeteg a noname kis (és nem olyan kis) cég, a kínaiak már-már ijesztően sokan vannak. Egész komolynak tűnő standok sötétebb zugaiból is mosolygó kínai lányok kerülnek elő, hogy erősen akcentusos angolsággal igyekezzenek termékeik előnyeire felhívni a figyelmet. A nem (annyira) kínai standok között is furán sok az ismeretlen nevű „próbálkozó”, és valahogy eltűnt a különbség a tényleg nagyok, és az őket követni próbálók között.
Kicsit olyan az egész, mintha a komoly cégek kiszámolták volna, hogy mennyit kell megtakarítaniuk a válság túléléséhez, így látványosan – de racionálisan összehúzták magukat, a kisebbek pedig – valószínűleg a „mindent vagy semmit” taktikáját követve futottak neki az erejüket látványosan meghaladó standok kibérlésének, megépítésének. A távol-keletiek pedig boldogan jöttek, hogy kitöltsék a lyukakat, sőt, saját szigeteket hoztak létre, ahol már nemhogy nem titkon, hanem nagy „China” meg „Made in China” feliratokkal hirdetik egybetartozásukat.
Az egész kiállítás egy óriási lufihoz hasonlít, amely a szétrobbanás előtti állapothoz érkezett. El nem tudom képzelni, hogy az évek óta megfigyelhető, és most magasan kicsúcsosodó tendenciák folytatódhatnának a világgazdasági válság szorításában. Viszont a kiállítás, a felületes szemlélőnek még a boldog békeidőket sugallja: rengeteg termék, gyönyörű standok, millió látogató: ilyen, és ekkora kiállítása csak egy virágzó iparágnak lehet...
Eredetileg Frankfurtban csak hangszerekkel foglalkozó kiállítás volt, ezt Musikmessének hívták. 1995-ben rendezték meg az első prolight+soundot is, egy időben, egy helyen a Musikmessével, azóta versenyezve a tavaszi olasz kiállításokkal. Mondhatjuk, a meccs eldőlni látszik, a páratlan éveket már egyedül viszi Frankfurt, és ha így megy tovább a páros években sem fog a zsugorodó SIB és szárnyait csak bontogató Showay komolyan beleköpni a levesbe.
Szakterületünkből adódóan számunkra a prolight+sound izgalmas igazán, bár a DJ-eszközök, a DJ-produkciós, MIDI-s eszközök szokás szerint a Musikmesséhez sorolva az 5.0, 5.1-es pavilonban jelentek meg.
A kiállítás beosztását, térképeit az alábbiakban láthatják olvasóink. Kék a prolight+sound, piros a Musikmesse alaprajza:
Kattints arra a csillagra, amennyire értékeled a cikket! Köszönjük!


































Folytatások