
Minden mező kitöltése kötelező!
Club M6 Dunaújváros
Club M6Dátum: 2009. április 20. 0:31, hétfő - bLACk
Biztosan mindenki kiélvezte a nyuszi ünnep nyújtotta hosszú hétvégét, ki így, ki úgy lazulhatott el egy pár napra. Legtöbben beletemetkeztek a sonkába és a festett tojásba, de biztosan bőven akadtak olyanok is, akik inkább a mozgalmasabb szórakozásra tették voksukat.
Mi is ez utóbbira szavazván, ellátogattunk legnagyobb folyónk partján fekvő városka, Dunaújváros legnagyobb szórakozóhelyére a Club M6-ba. A diszkó a nemrég megépült autópályáról kapta a nevét. A hely maga a városon kívül terül el, ami roppant előnyös, hiszen nem zavarja a pihenésre áhítozókat. Ugyan az ott lakó fiataloknak nehezebb dolguk van az odajutással, de a helyi taxi társaság biztosan örül ennek a profitszerzési lehetőségnek.
Megérkezésünkkor elsőre feltűnt, hogy roppant kevés parkolóhelyet biztosítanak az autóval érkezőknek, persze azt legalább ingyenesen. Kívülről az épület amolyan felújított, kicsinosított gyárhelyiségnek látszott. Az UV fényekből azonban azonnal tudtuk, hogy mi bizony jó helyen járunk. Könnyen, gyorsan bejutottunk a diszkóba, a biztonsági őrök korrektek és egészen addig észrevétlenek voltak, amíg nem volt szükség a munkájukra. Mikor kellett, határozottan kivezették a kakaskodó fiatalokat. Meg kell jegyeznem, hogy egész éjszaka biztonságban éreztem magam, nem voltak lökdöső részegek, és nem tapasztaltam a hátamon szúrós tekinteteket sem. Manapság ezt kevés szórakozó egység mondhatja el magáról.
Az árak vidéki szemmel nézve kissé borsosak, ám budapesti viszonylatban átlagosnak nevezném őket. A belépő éjfélig lányoknak nyolcszáz forint, utána a fiúkra is kirótt ezerháromszáz forintot kérték el a bulizni vágyóktól. A bárpultnál is kellemesen csalódtam, hiszen a kiszolgálás gyors volt, és a pultos lányok is udvariasan álltak az emberekhez. Található az épületben ruhatár is, amit a melegre való tekintettel nem sokan vettek igénybe, így ott sem tapasztaltam sorbanállást. Ugyanígy a mellékhelyiség is tisztaságával, rendezettségével hívta fel magára a figyelmet. Szervezettségből nálam ötös kaptak.
A zene:
A resident DJ Novák, aki amolyan divatos modern tánczenével őrjíti a fiatalokat, mellyel előkészíti a terepet az aktuális sztárvendégnek.
Jelen esetben a beharangozott vendég lemezlovasban Antonyot tisztelhettük, aki úgy megpörgette az embereket, hogy arra három napig pihenni kell. A zenéje élvezetes volt, lüktető, mindamellett változatos is egyben. Olyan remake-ekkel tűzdelte zenei palettáját, hogy az aktuális slágerekben kevésbé jártas vendégek is énekelhettek, ahogy csak a torkukon kifért. Szórakoztató, majdhogynem házibuli hangulat uralkodott egész szereplése alatt. Egyszóval a DJ ráérzett a népakaratra, és adott kenyeret és cirkuszt is a népnek. Miután Antonyo befejezte szettjét, a helyi kedvenc DJ Novák ismét visszavette a keverőpultot, fejre tette a fejhallgatót, és nem hagyta lankadni a figyelmet egy percre sem. Az este zeneileg teljesen rendben volt, mindenkinek kielégülhettek a hallójáratai, akinek meg nem, az bizony rossz helyre jött.
Összefoglalva:
Az egész este hangulatát pörgősnek ítélem meg, nem voltak álldogáló emberek, mindenki táncolt, vagy legalább próbált úgy csinálni :). Igazán barátságos hely a Club M6. Olyan, ahova az ember szívesen megy vissza következő hétvégén, mert tudja, hogy mire számíthat.
Én mindenkinek csak ajánlani tudom, akinek bejön ez a zenei stílus. A közelben lakóknak egyenesen kötelező kipróbálni, de a fővárosból sem elérhetetlen. Autóval körülbelül egy óra utazás, de megéri. Ha Érdnél az ember ráhajt az autópályára akkor már tudja, hogy még az is a Club M6-ba vezet.
A szórakozóhely honlapja: http://www.clubm6.hu/html/index.php
Kattints arra a csillagra, amennyire értékeled a cikket! Köszönjük!


































