
Minden mező kitöltése kötelező!
Televízió
Indulás – Mikor-hol?Dátum: 2009. április 29. 17:51, szerda - Lory
A televízió, röviden tévé vagy betűszóval tv képek és hangok távoli helyen való együttes vételére szolgáló készülék. Micsoda megfogalmazás! A tévéről mindenki tudja hogy micsoda. Ma már valószínű, nincs olyan háztartás, ahol ne lenne legalább egy. Sok érdekes, izgalmas és vidám élményt okozhat a nézőinek.
Ugyan Paul Nipkow Németországban már 1884-ben feltalálta a képfelbontás elvét a róla elnevezett pásztázótárcsával, azonban az első, nagy távolságra vezetéken továbbított televíziós adásra csak 1926-ban került sor London–Glasgow között John Logie Baird skót feltaláló jóvoltából. A katódsugárcsövet Karl Ferdinand Braun fejlesztette ki 1897-ben.
Tihanyi Kálmán nevéhez fűződik a teljesen elektronikus, töltéstároló típusú televíziós rendszer feltalálása. 1924-ben jött rá a megoldásra, 1926-ban kelt magyar szabadalmi bejelentése, ezt követően kereste meg őt 1928-ban a Radio Corporation of America. Németországban Telefunken néven indult meg először a rendszeres adás, 1935-ben.
Másik úton indult el Mihály Dénes (1894–1953), 1933-ban E. H. Traub fizikussal együttműködve már egy olyan televíziós készüléket mutathatott be, amelyet maga még tovább tökéletesített (TELEHOR). Ez volt az a képet 240 sorra felbontó, Mihály–Traub-féle forgótükrös vevőkészülék, amelynek képét akár 2,5×3 méteres felületre is ki lehetett vetíteni. 1936 őszén az első zárt láncú televíziós közvetítésre a Gellért szállóban került sor, ahol mintegy 30 méteres távolságra közvetítettek televíziós képet. 1929-ben már Anglia is elkezdte a kísérleti műsorszolgáltatást a BBC fennhatósága alatt, 1936-ig John Logie Baird készülékével, majd az EMI–Marconi Company által kifejlesztett elektronikus képátviteli rendszerrel. Az Amerikai Egyesült Államokban az NBC 1939-ben sugározta első televíziós adását.
1929-ben a Bell laboratórium már bemutatta a színes televíziót, és 1940. január 12-én az első tévélánc is megkezdte a működését. Peter C. Goldmark (1906–1977), a budapesti születésű mérnök, fizikus 1936. január 1-jétől 1971-ig (nyugdíjba vonulásáig) a CBS alkalmazottja volt (hosszabb ideig annak igazgatója is). Ő dolgozta ki az első használható színestelevízió-szabványt a CBS-nél 1940-ben. (Emellett ő találta fel a mikrobarázdás lemezt 1944-ben, s űrtávközlési alkalmazások fejlesztőjeként is tevékenykedett.)
A 20. század végére a televízió a legnagyobb hatású tömegmédiummá vált világszerte, hatalmas a szerepe és az ereje. Napjainkban már a háromdimenziós képalkotásra képes televízióval folynak előrehaladott kísérletek a világ szinte minden országában.
1. Indulás – Mikor-hol?
2. A magyar televíziózás története - kezdetek
3. A készülékgyártás vége – technikai jellemzők
Kattints arra a csillagra, amennyire értékeled a cikket! Köszönjük!





























