A filmszinkron

A szinkron szót különböző szakmák használják, mégis, ha ma szóba kerül, elsőnek mindenki a filmszinkronra gondol. Természetesebbnek tartjuk, hogy a televízióban, moziban a más országokban készült filmek, műsorok is magyarul szólalnak meg.
A némafilm korszak után, amikor a film megszólalt, a hangot is filmszalagra rögzítették. Ismeretlen volt magnószalag, nem is beszélve a mai digitális technikáról.
Költséges eljárás volt. A színésznek fejből kellett tudnia az egész jelenetet, nem volt szabad bakiznia. Hiba esetén nem lehetett újra felhasználni a filmszalagot.
A kedves olvasót nem akarom műszaki ismeretekkel untatni, de annyit talán érdemes tudni, hogy a hang rögzítése úgy történt, hogy a mikrofon a beszédet, illetve a filmhez fontos más hangokat elektromos jellé alakította. Az úgynevezett fényhang-kamerában – egy nagyon vékony szálra – egy kis tükördarabot rögzítettek.
A tükörre rávilágítottak egy izzóval. A mikrofonból érkező elektromos jel megmozgatta a tükröt, ami a mozgástól függően verte vissza az izzó fényét, rá a filmszalagra. Ezt a filmszalagot ugyanúgy kellett a filmlaboratóriumban előhívni, mint a másik filmet. Amikor a képet tartalmazó filmszalagot megvágták, a kép mellé átmásolták a külön felvett hangot, az ún. hangcsík formájában. Az elkészült film alkalmas lett a vetítésre a moziban, a saját hangján szólalhatott meg.
A filmek szinkronizálása esetén az eljárás ugyanez volt, de természetesen a képet tartalmazó filmhez nem kellett, és nem is volt szabad hozzányúlni.
A színészeknek 79 éve új dolgot kellett megtanulniuk. Egy másik színésznek kölcsönadni a hangjukat úgy, hogy a néző elhiggye, a filmbéli színésznek az a saját hangja.
Az idők folyamán a technikai változások révén változott a szinkron is. A magnószalag megjelenése könnyítette a munkát. Ugyanarra a nyersanyagra többször lehetett felvételt készíteni. Nem volt akkora gond, ha a színész hibázott. Az új technológia ellenére, a kész hangot továbbra is fényhang-kamerában átírták, és a kész film szélére másolták, mert a mozi (vetítőhely) technikája erre volt alkalmas.
A videó megjelenése lehetővé tette a kép elektromos rögzítését, és a mozifilmeken kívül már nem volt szükséges a hangot fénnyé alakítani.
A digitális technológia új világot teremtett. Szabadon lehet játszani a hanggal. A mondaton belül kicserélhetünk betűket, szavakat. A hatvanéves férfihangból kislányhangot vagy akár a fordítottját is megcsinálhatjuk. A képhez képest bárhova helyezhetem a hangot. Persze értelmetlenül felesleges.
A mozik technológiája is változik. A hang digitális irányítása új élményt jelent. A nézőtér számtalan pontján helyeznek el hangszórókat meghatározott elv szerint. A felvett szöveg szavait, mondatait kóddal látják el, és egy vezérlőrendszer előre meghatározott hangszóróhoz vagy hangszórókhoz irányítja ezeket a szavakat, mondatokat és a film további hangjait.
A digitalizálás látható, észlelhető jelei előre vetítik a jövőt. Már ma is sok helyen próba nélkül készülnek a felvételek. Változatlanul az a véleményem, hogy a színészi megoldások szenvedik kárát. Igaz, a brazil szappanoperáknál vagy hasonló sorozatoknál nincs is jelentősége. Vissza a jövőhöz. Belátható időn belül nem lesz szükség színészre. Felvesznek 5-600 szóból álló szóbázist. A mai filmek nagy részének szinkronja ennyiből megoldható. Kit érdekel már Arany János 25 000 szavas szókincse? A szerény szókincsből összeállítják a szöveget, és a film alá vágják, tovább csökkentve a színészi megoldások iránti igényt.
De legyünk optimistábbak. Terjedő jelenség, hogy a sok újraszinkronizált film helyett az emberek vadásszák az ún. Pannoniás szinkronokat. A nézői igényesség növelésével, a magasabb szintű elvárásokkal a jobb minőségű szinkron irányába terelhetjük a szinkronizálást. A szinkron mára egy szakma lett. De mint szakmát, illik hozzáértéssel művelni.

A következő alkalmakkor szóba kerül a fordítás, a tekercsre bontás, a gyártásvezetés, a szinkronstúdió, a szinkronszínészet, a szinkronvágás és a keverés.

Demjén Imre
az Első SzinkroszínészKépző vezetője
szinkronszinesz@hotmail.com