Keresés 
Üzenetküldés a következő szerzőnek:
Minden mező kitöltése kötelező!

Feladó neve:
Feladó e-mail címe:
Üzenet tárgya:
Üzenet szövege:

LCD vs DLP vs LCoS – 3. rész



Dátum: 2009. május 7. 11:14, csütörtök -  
A három legelterjedtebb projektor típus továbbra is folytatja ádász küzdelmét a felhasználókért. Fő fegyverük pedig remélhetőleg az, hogy egyre jobb és jobb minőségi termékeket állítanak elő. Illetve egyre olcsóbbakat, ami jó hír, amíg ez nem megy a minőség rovására. Erről most nincs információnk, tehát feltételezhetjük, hogy a felhasználó érdekei nem csorbulnak. Most pedig vegyük első alanyunkat, azaz tárgyunkat, az LCD technológiára épülő projektort.
 

Az első LCD projektorok még saját fényforrással sem rendelkeztek. A jól ismert írásvetitőre kellett helyezni a műanyag keretbe helyezett LCD egységet. Az eleinte fekete-fehér képek után nagy ugrást jelentett a 80-as évek végén megjelenő elképesztő 16-bites színmélység. A mozgóképek kellően kenődtek, hiszen akkor még a gyors pixel frissítés sem az elterjedt fogalmak közt volt nyilván tartva. Aztán megkezdődött a saját fényforrással rendelkező, a mai projektornak megfelelő szerkezet gyártása, fejlődése. Ugyancsak a 80-as évek végén kezdték a 3lcd technológia használatát is. LCD Projektorok terén ma már nem is igazán beszélhetünk más megoldásról. A korai modellek felbontása VGA, vagy alacsonyabb szinten volt. Ahogy fejlődött a számítástechnika, úgy fejlődtek a projektorok is. VGA, SVGA, XGA, WXGA, UXGA, SXGA, és így tovább. Korán megjelentek a 16:9-es képarányú készülékek is. A fényerő és a kontraszt pedig folyamatosan javult. Ma is a kor követelményeinek megfelelő fejlődés látható. A Full HD megjelenésével a projektoroknak sem tudhatnak kevesebbet. És az értékek folyamatosan emelkednek. Most nézzük meg, milyen negatív és pozitív tulajdonságok társulnak, társultak az LCD alapú projektorokhoz.
 
Míg öt, tíz, tizenöt éve jogosan említhettük a következő tényezőket, ma már egyre kevésbé állják meg a helyüket. Vegyük például azt, hogy a pixelek közötti távolság szemmel látható és zavaró. Olyan mintha egy szúnyoghálón, vagy finom vásznon keresztül néznénk a képet. Ezért nevezik ezt „screendoor” effektnek. Annak idején maga Dolgoff fejlesztett ki egy optikai rendszert, hogy csökkentse a zavaró jelenséget. Valamint zavaró lehetett a pixelek kirajzolódása. Minden egyes pixel külön-külön volt látható. A felbontás növekedésével és a folyamatos fejlesztéseknek köszönhetően mára ez a két probléma mondhatni elhanyagolható szintre csökkent vagy inkább észrevehetetlenné vált. Talán a pixelek konkrétságából adódóan az LCD projektorokat élesebbnek titulálják. Hogy ez előny, vagy hátrány, az attól függ, hogy a felhasználó a lágyabb, talán filmesebb hatású képeket, vagy az élesebb, digitálisabb megjelenést részesíti előnyben. Meg kell említeni, hogy az LCD-nek komoly munkát jelent, de talán inkább jelentett az alacsonyabb kontraszt és a nem túl meggyőző fekete szín. Ez persze csak akkor bír jelentőséggel, ha világosabb van a vetítőhelységben. Mára ez a probléma is kellően háttérbe szorult, de ha hátrányt akarunk találni, talán ez az egyik. Ami szintén egy gyengébb pontja az LCD-nek, hogy idővel veszít a kontrasztjából, fényerejéből és a színhelyességéből. Ez köszönhető az LCD lapkák folyamatos erős fénnyel történő megvilágításának, magas hőmérsékletnek és a hűtő levegővel, porral történő érintkezésnek. Az ezzel kapcsolatos vizsgálatokat természetesen a konkurencia indította, de az értékek valósnak mondhatóak. Itt azt kell figyelembe venni, milyen aktív a felhasználás mértéke. A megfelelő hűtés és a szűrők tisztítás, cseréje sokat segít a problémán.


 
Amik az LCD mellett szólnak, szintén kisebb mértékben jelentkeznek manapság. Ugyanúgy, mint amelyek ellene. Ez a technológiák párhuzamos fejlődésének köszönhető. Az LCD-nek telítettebb színei voltak. Ez azért volt, mert a DLP projektorok színkerekébe az alapszínek mellé egy „fehér” színt is tettek, hogy javítsanak a fényerőn, így viszont veszítettek a színek élénkségén. Ma már ez a különbség sem olyan jelentős. A 3DLP megjelenése után pedig nem játszik szerepet a színkerék. Szintén előnynek számít, hogy az LCD projektorok nagyobb fényerővel rendelkeznek. Igaz, ma már ez sem mérvadó, hiszen mindegyik technológia sokszorosát nyújtja a korábbi értékeknek. Az élességről már beszéltünk. Ez is csak akkor tűnhet fel, ha egyáltalán feltűnik, ha egymás mellett vetít két készülék.
 
Tehát leszögezhetjük, hogy a mai LCD projektorok nagyon magas igényeknek is megfelelnek és a konkurensek között található különbségek csekély mértékűre csökkentek. Értve itt ezalatt a negatívumokat és pozitívumokat is. Hogy ismét egy autós példával éljünk, ma már az Audi, BMW és Mercedes között sincs jelentős minőségbeli különbség, mint volt mondjuk húsz évvel ezelőtt. Most mind a három márka a marketingnek köszönheti leginkább vevőit. Persze vannak elkötelezettek is és olyanok, akik ezt nem így gondolják. Valahogy így van ez a projektorokkal is. Ma már nincs olyan nagy különbség a rendszerek között. Persze speciális elképzelésekhez, igényekhez adódhat, hogy kifejezetten az egyik technológia felel meg leginkább. A jövőt pedig nem látjuk. Változhat a helyzet. Jöhetnek újabb ötletek, újabb elképzelések. Látjuk, hogy az LCoS is betört a piacra. A verseny folytatódik.

Cikksorozatunk következő alanya a DLP projektor lesz. Ha addig vásárolnánk, tegyük meg bátran. Arra viszont figyelni kell, hogy a termékek paraméterei, amiket összehasonlítunk, ugyanazon a mérési alapon történjenek. Ugyanis idővel kifejlődtek a különböző mérési eljárások is, hogy minél jobb értékekkel tudják hirdetni termékeiket. Ha az egyik projektor 1000:1 kontrasztaránnyal rendelkezik, a másik pedig 8000:1 dinamikus kontrasztaránnyal, semmit nem tudtunk meg a köztük lévő különbségről. Ha fényerőt nézünk, az ANSI Lumen viszonylag általánosnak mondható. Nézzük meg a lámpa élettartamát és a cserelámpa árát is. Figyeljünk arra, hogy számunkra kielégítő-e a kimenetek/bemenetek száma, típusa. Vizsgáljuk meg milyen távvezérlési, vagy vezeték nélküli adatátviteli lehetőségek vannak a berendezésben és milyen felfogatási lehetőségei vannak, illetve mennyibe kerül hozzá a konzol. Nézzük meg a szűrő árát is, ha van hozzá. És minél jobban védett a por ellen, annál jobb. Az LCD projektorok nagyon érzékenyek a porra és a túlmelegedésre. Tehát, ha nem cserélünk időben szűrőt, tönkretehetjük a készüléket. De a forró működési környezet nem csak az LCD-s projektoroknak árt. Minden finom elektronikát megvisel. A lényeg, legyünk minél körültekintőbbek és ne sajnáljuk az időt a vizsgálódásra.


 
ÉRTÉKELD A CIKKET:
Kattints arra a csillagra, amennyire értékeled a cikket! Köszönjük!
0%
HOZZÁSZÓLÁS BEKÜLDÉSE
Neved:
Biztonsági kérdés: Írd ide hogy kacsa:

Képgaléria
BELÉPÉS 
Azonosító:

Jelszó:

Regisztráció