
Minden mező kitöltése kötelező!
Chris Clark a totemek nyomában
TotemDátum: 2009. május 17. 19:24, vasárnap - bLACk
Chris Clark az az ember, akinek a munkásságába egyszerűen lehetetlen belekötni. Zeneileg tökéletesen megkonstruált albumai és EP-jei sokszor még azokat is magukkal ragadják, akiknek egyébként semmi közük nincs a muzsikájához. A mester 'Growls Garden' című januárban megjelent EP-je után a nyári uborkaszezonban új nagylemezzel jelentkezik.
A Totem’s Flare a szerző hatodik albuma és egyben egy trilógia harmadik része, mely még 2006-ban kezdődött Boddy Riddle című munkájával, majd tavaly folytatódott a Turning Dragon-nal. A Totem's Flare Chris Clark előző lemezeinek számos stílusjegyét magán hordozza, azonban az új mű mégis nagy lépés a producer életében, hiszen hangzásban még tovább fejlődött. Ezúttal drone elemeket ötvözött dubsteppel és olyan ravey breakbeatekkel, melyek a 90-es évek Warp-himnuszaira emlékeztetnek majd minket. Az előzetes hírek szerint az új album Clark eddigi legkiforrottabb műve, mely egyrészt tovább tágítja az elektronikus zene határait, de ugyanakkor klasszikus gyökerekhez is visszanyúl. A Totem’s Flare július 13-án lát napvilágot a Warpon.
Tracklista
01 - Outside Plume (04.21)
02 - Growls Garden (04.59)
03 - Rainbow Voodoo (04.36)
04 - Look Into The Heart Now (04.02)
05 - Luxman Furs (04.08)
06 - Totem Crackerjack (05.21)
07 - Future Daniel (04.09)
08 - Primary Balloon Landing (01.17)
09 - Talis (03.07)
10 - Suns Of Temper (05.40)
11 - Absence (03.10)
Kattints arra a csillagra, amennyire értékeled a cikket! Köszönjük!





























