A filmszinkron – a fordítás

Valójában az első munkát a szinkronizálásra szánt film esetében a fordító dramaturg végzi. (Szinkron=egyidejűség; görögből). Mi is az a feladat, ami reá vár? Egyértelmű, a fordítás. Látszatra, mint a szinkron többi területe, egyszerűnek tűnik. Mi is kell a jó fordításhoz? Anyanyelvi szinten ismerje az adott nyelvet. Anyanyelvi szinten tudjon magyarul. Például a „monnyon le!” stílus nem előnyös. Szükséges azonban a szleng ismerete is. A jó fordítótól elvárható, hogy jártas legyen az irodalomban, a képzőművészetben, fogalma legyen filozófiai irányzatokról, nem árt, ha némi műszaki ismerettel rendelkezik. A könyvtár használata nagyon fontos. Itt is igaz, hogy egy ember nem érthet mindenhez. Azt viszont illik tudnia, hol és hogyan nézhet utána egy-egy témának. A nézőt nem szabad megtéveszteni.
Mindez mégis kevés a jó fordításhoz. A fordítónak ismernie kell a szinkronizálás technológiáját. Többféle fordítás létezik. Szinkronnak nevezzük azt, amikor szájra kell mondani a szöveget, azt az illúziót keltve, hogy a képen szereplő színész a saját hangján szólal meg. A fordítónak tisztában kell lennie azzal, hogy a fordított szöveg a színész által szájra mondható-e. Nem túl rövid vagy nem túl hosszú e. Megnehezíti a szinkronmunkát, ha a műteremben kell korrigálni. A kvázi szinkron abban tér el a szinkrontól, hogy néhány kocka erejéig a szöveg rövidebb lehet a szájmozgáshoz képest. Hosszabb nem lehet. Ma már nem alkalmazzák. A nyolcvanas évek végén, kilencvenes évek elején alkalmazták, amikor hirtelen sok film áramlott az országba. Általában kis forgalmazók használták ezt a módszert, mert nem vették meg a film nemzetközi hangját, és ún. „hangelnyomással” a magyar hang alatt meghagyták az eredeti hangot. A hangalámondás jellemzője, hogy narrációt hallunk végig a film alatt. Nem látunk szereplőt, nem kell szájmozgáshoz igazodni. Arra azonban vigyázni kell, hogy az elhangzott szöveg tartalma nem lehet ellentétes a kép tartalmával. Pl.: a szöveg nem lehet olyan hosszú, hogy amíg narrátor mindig az előző témáról beszél, a kép már egészen más témát mutat. A hangalámondásnál lehet vegyes megoldás is. Többségében a narrátor beszél, de megjelennek szereplők is. A szereplőknél alkalmazhatunk szinkront, vagy kvázi szinkront a megrendelő kívánsága szerint. A feliratozás elnevezésből adódik, hogy nem szinkron. Más technológia. Nem veszünk fel hangot. Most csak azért említem, mert a fordítónak ilyen filmhez is kell tudnia fordítani. Kevesebb szómennyiséget használva ugyanolyan érthetőnek kell lennie a film tartalmának, mint szinkron esetén. A különbség abból adódik, hogy ugyanannyi idő alatt a szem kevesebb szöveget tud elolvasni, mint amennyit a fül képes hallani (kb. 30%-kal).
A fordítás minőségére hat a vetített kép mérete. A mozifilm képméreténél, főleg amikor közelit látunk, még laikus számára is könnyen észrevehető, ha a szöveg nem teljesen azonosul a szájmozgással. Egy-egy hangzónak is jelentősége van. Ugyanez egy átlagos tévéméretnél már csak szakember által észlelhető.

Következő részben a tekercsre bontásról igyekszünk némi ismereteket adni olvasóinknak.

Külön köszönetemet fejezem ki Tomasevics Zorka szinkronrendező, fordító dramaturg oktató segítő észrevételeiért.

Demjén Imre
az Első SzinkroszínészKépző vezetője