Michael Jackson lemezkritika 2.

Michael Jackson – Thriller (1982)

Nehéz dolgom van, tényleg baromi nehéz. Hogy miért? Talán mert a világ legsikeresebb, legalapvetőbb, és „legmegkérdőjelezhetetlenebb” lemezéről próbálok kritikát írni. Egész egyszerűen túl magas labda a Thriller, és ezzel sokan egyetérthetnek velem. Minden hátrány ellenére, megpróbálom összeszedni a gondolataimat Michael Jackson második szólólemezével kapcsolatosan, ezzel folytatván a 'kritika-sorozatot', mellyel kipipálhatom a végső „riszpekt adást”. Ennyivel tartozom.

„Michael Jackson Thriller-e a világ legk****jóbb lemeze”, és ha ezt mondom nem a szubjektív véleményem erőltetem a laikusra. A számok, az elismerések önmagukban magyarázzák az elsőre túlzásnak tűnő jelzőt; a Thriller 122 hetet töltött a Billboard 200-as listájában, ami annyit jelent hogy több mint két éven keresztül ott tanyázott, ebből 80 hetet, vagyis kb. másfél évet a Top 10-ben...ezen kívül Guinness rekordok tapadtak a nevéhez, és 104 millió eladott példány világszerte – ezzel minden idők legnagyobb példányszámban elkelt albuma - ami akár még tovább is növekedhet. Ne felejtsük el, Michael Jackson most „élő legendá”-ból legendává lett, így ismét ugrásszerűen megnövekszik iránta a kereslet. Ez csak természetes, a szórakoztatóipar legkiszámíthatóbb lépése. Sokan a „hozzánemértők”, illetve azok is akik csak köpködték a zenészt, ők is bírnak véleménnyel, ami ha negatív is, és csak a bulvárban hallott dolgokat szajkózza, akkor is úgy végződik hogy „...de azé' jó zenét csinált.”.

A legutóbbi cikkünket valahol a piros bőrdzsekszon(haha) beszerzésénél fejeztük be. Tehát a 23 éves Michael nemigen volt elégedett az első albummal, így elhatározta hogy a második a világ legjobb lemeze lesz. A durva az egészben hogy ez össze is jött neki, mint később kiderült.

Függetleníteni akarta magát, túlságosan nagynak érezte a kontrollt az első lemez munkálatainál. Elege volt a jófiú-diszkókirály imidzsből, meg amúgy is... a 70-es évek véget értek, kezdődtek a 80-asok, melyek már új típusú pop ikonokért kiáltottak, a mentalitás hirtelen nagyon változott, generációváltás, és ezeken kívül ezer más dolog is változott néhány év alatt a hangszerelési trendtől kezdve az öltözködésig. Így hát lekerült az Off The Wall-ról ismert flitteres ruha, a csokornyakkendó, az eminens V-nyakú pulcsi, és elindult a fiatal zenész megvalósítani saját ötleteit. A dolgok csak ötletnek indultak, de az egész valahogy elburjánzott; létrejött „Michael Jackson világa”, a „cucc”, ami a mai napig durván meghatározza a könnyűzenét.

 A Thriller a kor legmodernebb elképzeléseit valósította meg; képbe került a „modern” rock, jöttek az analóg szintetizátorok, és valamiféle „80-as évekbeli vadság”, ahogy én azt elképzelem - mivel a 80-as évek számomra nagyrészt mászkálással, játszóterezéssel, meg ilyesmikkel teltek, ezért nincs pontos elképzelésem, de ennek ellenére nagy „rajongója” vagyok az évtizednek. (Vadak lehettek a 80-asok; metal, pornó, Transformers stb.) Jackson is kicsit „bekeményített”, ami ugyebár a Bad környékén érte el a csúcspontját

Nézzük végre számról számra a Thriller-t, hisz ez lenne az abszolút lényege az írásnak.

Az album a Wanna Be Startin' Somethin'-nal kezdődik, ami az egyik legcool-abb száma az egész lemeznek. Egyfajta nyitánya a 80-as évek fekete zenéjének, egy egészen új verzió, egy továbbfejlődött „mutáns funk szörny”. Szinti alapok, húzós ritmus, egyszerű és nagyszerű dallam, együtt éneklős refrén. Ez egy igazi korai dance sláger – szinte break zene - gospel-el, elektrós funk-kal. Jackson már itt leszögezi, hogy sok dolog változott az előző lemez óta. Az erős kezdés után hagy némi pihenőt a lemez, és a Baby Be Mine következik a sorban, ami egy sima, lightlos, sallangmentes diszkós sláger, egyfajta visszatekintés az Off the Wall-ra, természetesen az új hangszereléssel. Pont egy mértékegységgel lazít a tempón az első számhoz képest, majd a harmadik The Girl Is Mine-nal még egy kicsit lejjebb kapcsol. Ez egy duett Paul McCartney-val, amiből kettőt csináltak, majd azokat testvériesen szétosztották. Ez jutott Jackson-nak, a Say Say Say pedig a Beatle-nek.

Ha jobban megvizsgáljuk a számok listáját, és megfigyeljük a track-ek jellegét, akkor felfedezhetjük, hogy mesteri módon van felépítve ez a „hangulat hullámvasút”; MJ arra is nagy figyelmet szentelt, hogy jól strukturált legyen a lemez. Feltűnő, hogy a lemez közepe jelenti az abszolút csúcspontot; az itt található 3 szám mind klippes nóta, mindenki azonnal felismeri...klasszikusok egytől-egyig.

A csúcspontot képező trió elsője maga a Thriller...hát mit is lehet mondani erről a számról. Piros bőrdzseki, farkasember, zombik, és felejthetetlen tánc, mármint ami a klipet illeti. A zene pedig...hát ez a Thriller, ennyi. Nem érdemes magyarázni. A könnyűzene legfontosabb száma, az úgynevezett MTV generáció kialakulásának kezdőpontja, baromira, sosem látott mértékben menő az egész...és még ezer féle jelzővel lehetne illetni a Thriller-t, de egyik sem tudná érdemleges módon leírni, mit is adott ez a 6 perces szám, illetve a tízen-valahány perces film a zenének. Zseniális, úgy ahogy van. A lemez ötödik száma, a csúcs-trió másodikja, emlékeztetett mindenkit, hogy a rock a feketéké. A Beat It egy igazi crossover; egy feszes rock-funk szám, húzós témával, és Eddie Van Halen király szólójával. A klip persze megint nagyon menő; bandák, bunyó, és Jackson bőrdzsekiben. A lemez hatodik számában Michael a csajáról énekel, miközben az utcai járólapok felizzanak a talpa alatt. A Billie Jean gigantikus diszkó klasszikus...már elég unalmas leírni hogy „zseniális”, „haláli”, vagy „klasszikus”, de MJ esetében ezeket a szavakat gyakran szükséges használni. Felejthetetlen basszus-dob, felejthetetlen makkoscipő, ezer kis dolog, amitől ikon lesz egy ikon.

A csúcspontot még három dal követi, természetesen eleget téve a jó elrendezettség követelményeinek. A Human Nature az egyik legelőremutatóbb dala Jackson-nak ezen a lemezen; az ilyen „easy listening” kaliberű dalok sosem kerültek ki az énekes repertoárjából. Ez a szám, így ahogy van, akár a 90-es években is megjelenhetett volna. A P.Y.T. egy az egyben Quincy Jones szerzeménye, ami eléggé felismerhető; ismét egy sallangmentes visszatekintés a diszkó korszakra, semmi extra...egy sima, profi dal, amit első hallásra kb. szívességből, a régi segítséget megköszönvén énekelt el MJ. A lemezt a The Lady In My Life zárja, ami levezetésként, útójátékként funkcionál. Igazi lassúzós szám, hangulatos, és fülbemászó, de ezt már megszokhattuk Michael Jackson-tól...nem lep meg.

Jó zene, jó imázs, plusz egy kis „X vegyszer”, és ennyi... korunk zenekarai/énekesei ezt a bizonyos X-et keresgélik, egyelőre meglehetősen kevés sikerrel. Feltehetőleg senki sem lesz akkora hatással a könnyűzene jövőjére mint ő, legalábbis a következő n+1 évben, mindhiába húzgálják a nevetséges párhuzamokat MJ, és néhány makkarcú R'n'B gizda között.

A pop halott, és a „pop királya” titulus is MJ-vel együtt ment a sírba.

Megszerezni?...”Mission Impossible”.