Keresés 
Üzenetküldés a következő szerzőnek: bLACk
Minden mező kitöltése kötelező!

Feladó neve:
Feladó e-mail címe:
Üzenet tárgya:
Üzenet szövege:

A chilei géniusz legújabb LP-je

Matias Aguayo

Dátum: 2009. augusztus 12. 21:47, szerda - bLACk 
Matias Aguayo, a chilei géniusz mindig is egyfajta underground csodabogárnak számított az elektronikus zenében, ám a tavalyi, Minimal című felvételére készített DJ Koze remix óriási sláger lett, ezáltal az ő nevét is egyre többen ismerték meg világszerte. Októberben pedig jön az új albuma.
 

Az LP címe (Ay Ay Ay) tökéletesen reprezentálja Matias Aguayo személyiségét – magyarul, hogy nem teljesen százas – de mint tudjuk az őrültet a zsenitől mindössze egy hajszál választja el.

A dél-amerikai producer utolsó nagylemeze 2005-ben jelent meg Are You Really Lost címmel és bár az új albumot még nem hallottuk, Matias EP-iből (pl. Walter Neff) kiindulva biztosak lehetünk benne, hogy kevésbé lesz magába forduló, szomorkás és depresszív, mint elődje.

Még akkor is, ha a cím nem éppen erre utal. „Körülbelül egy hete fejeztem be a munkálatokat. Elég hosszú procedúra volt felvenni a lemezt, összesen két évig dolgoztam rajta. Ráadásul a felvételi folyamatnak több szakasza volt: "Buenos Aires-ben kezdtem, aztán Chilében folytattam, voltam Párizsban és Berlinben is. Vincente Sanfuentes és a korábbi lemezem producere, Markus Rossknecht is segített a masterelésben, mindketten kiváló hangmérnökök, ám az új albumom nagyrészt vokális trekkekből áll, úgyhogy kicsit bonyolultabb volt az ő feladatuk is" - mesélte Matias.

A borítót egyébként Trevor Jackson tervezte, az album pedig október közepén jelenik meg a Kompakt gondozásában.


 
ÉRTÉKELD A CIKKET:
Kattints arra a csillagra, amennyire értékeled a cikket! Köszönjük!
10%
HOZZÁSZÓLÁS BEKÜLDÉSE
Neved:
Biztonsági kérdés: Írd ide hogy kacsa:

Képgaléria
BELÉPÉS 
Azonosító:

Jelszó:

Regisztráció