Mi is az az XLR?

A ma XLR-ként ismert, elsősorban hangtechnikai csatlakozót a Cannon (ma már ITT-Cannon) cég fejlesztette ki és mutatta be pont fél évszázada, 1958-ban.

Természetesen nem egyből sikerült a világszabvánnyá vált formát, méretet kialakítani, hanem jó pár széria megjelenése után alakult ki a ma is ismert megjelenés. A fejlődés fázisairól részletes, képekkel illusztrált, angol nyelvű ismertetőt tölthetünk le innen:

http://www.soundfirst.com/XLR/XLR_History.pdf

Érdekességként említjük meg, hogy amint az a fenti történetből is kiolvasható, a technológiát tekintve valójában a Cannon cég XL-szériáját másolták le az akkor a csatlakozó gyártásában fantáziát látó konkurensek, mégis a talán jobban hangzó XLR elnevezést vették át. Ha magát a formavilágot tekintjük, akkor ennek oka érthető, a képeken jól látható, hogy az XL-széria még olyan „régies”, az XLR alakja viszont már szinte teljesen megegyezik a ma ismert csatlakozókéval, viszont a Cannon eredeti fejlesztése nem igazán a formára, hanem a mama csatlakozó érintkezői közötti kitöltő anyagra vonatkozott. Az XLR-szériában egy rugalmas műanyagot alkalmaztak (Resilient polychloroprene compound), amelyet egyetlen más gyártó sem vett át. Később a Cannon is változtatott a technológián, és kemény műanyagra cserélte a rugalmast, így alakult ki az XLP széria, de ez a világot, és az elterjedő elnevezést annak ellenére sem befolyásolta, hogy egészen a hatvanas évek végéig, hetvenes évek elejéig az XLR csak egy csatlakozó volt a sok között, egyáltalán nem indult még el világhódító útjára.

Végül a hangtechnika világában osztatlan sikert aratott, ennek oka valószínűleg a széleskörű, rugalmas felhgasználási lehetősége volt: végy két mikrofonkábelt, máris van egy szimmetrikus, sztereó átvitelre alkalmas kábelcsoportod, vagy dugd őket egymásba, és máris kétszer olyan hosszú a kábeled, mint volt...

Magyarországon és a kommunista blokkban az XLR-csatlakozó még később kezdett terjedni, ezért is lehet meglepő sokak számára, hogy már több mint 50 éves a ma is használatos forma. Mivel a kínai „másoló-műhelyek” igazából csak a kilencvenes években bontogatták szárnyaikat, így csak minőségi XLR csatlakozók voltak a nyugati „szaküzletek” polcain, ezek pedig az akkori konvertibilis-valuta-szegényes időkben elérhetetlenek, megfizethetetlenek voltak.

Maga az XLR elnevezés, amint említettük is a Cannon cégtől teljesen függetlenül vált szabványossá, hiszen bár az X - a szériáért, az L a latching/locking, azaz reteszelhető, zárható funkcióért felel, de az R azaz Rubber-gumi elválasztás a mama csatlakozó tüskéi között már sehol máshol nem terjedt el.

Tehát az XLR nevet egy véletlennek is tekinthetjük, azért az angolszász világ, később megalkotta az ideológiát, hogy miért is hívják így:

pin 1 = X = earth/ground/shield
pin 2 = L = live/\"hot\"/\"normal\" input
pin 3 = R = return/\"cold\"/\"inverting\" input

Azt láthattuk, hogy ennek semmi köze nincs is az igazsághoz, de így is hasznos megjegyezni, hiszen az X-ről a „semmi”, az L-ről a live (élő), az R-ről pedig a return (vissza) könnyen megjegyezhető, így (talán) nem rontjuk el a bekötést útmutató hiányában sem...