Keresés 
Üzenetküldés a következő szerzőnek: Lory
Minden mező kitöltése kötelező!

Feladó neve:
Feladó e-mail címe:
Üzenet tárgya:
Üzenet szövege:

Holográfia

Az alap

Dátum: 2009. október 15. 16:23, csütörtök - Lory 
A hologram-ot magát, nem hiszem, hogy bárkinek is be kéne mutatni. Kicsik és nagyok egyaránt rácsodálkoznak, ha látják. Egy afféle „mindennapi csoda”. Ez egy, a fény hullámtermészetén alapuló olyan képrögzítő eljárás, amellyel a tárgy struktúrájáról tökéletes térhatású, vagyis háromdimenziós kép hozható létre. Viszont – mint oly sok témánál – hogy hogyan készül, már nem biztos, hogy tudjuk.
 

Na nézzük a száraz tényeket:


Hoppá! Ki hinné, hogy ehhez is közünk van? Na jó, az köztudott, hogy kis hazánk nem kevés „nagy koponyát” adott már a Világnak.


A holográfiát egy Amerikában dolgozó, magyar származású angol állampolgár, Gábor Dénes találta fel 1947-ben. Ezzel a képek rögzítésének egy olyan módját fedezte fel, ami több információ visszaadását tette lehetővé, mint bármelyik addig ismert eljárás. Mivel ennek révén – látszólag – minden információt tárolni lehet, Gábor Dénes ezt az eljárást holográfiának nevezte el, két görög szót összevonva, amelyek annyit jelentenek, hogy „egész”, „teljes” és „írás”, „irat”. Vagy tizenhat esztendeig lapult ez a módszer – és elnevezése – a szakmai folyóiratokban. Gábor Dénes a holográfia kidolgozásáért 1971-ben fizikai Nobel-díjat kapott.


1963-ban a Michigani Egyetem két elektromérnöke, Emmett N. Leithés Juris Upatnieks egy lépéssel továbbfejlesztette Gábor Dénes eljárását, és az egyszeriben az újságok címoldalára került. Míg Gábor Dénes elektronhullámokkal dolgozott, és módszerét az elektronmikroszkópos képek felbontóképességének tökéletesítésére használta, addig Leith és Upatnieks fényt alkalmazott. Az akkor kifejlesztett lézer segítségével szürkés színű, áttetsző filmszalagot készítettek; ez olyan volt, mint egy alulexponált fényképfilm. Háromdimenziós képeket állítottak elő vele – meglehetősen részleteseket, mégpedig anélkül, hogy lencséket használtak volna.


A cikk még nem ért véget, lapozz tovább!
ÉRTÉKELD A CIKKET:
Kattints arra a csillagra, amennyire értékeled a cikket! Köszönjük!
11%
HOZZÁSZÓLÁS BEKÜLDÉSE
Neved:
Biztonsági kérdés: Írd ide hogy kacsa:

Képgaléria
BELÉPÉS 
Azonosító:

Jelszó:

Regisztráció