Holográfia

Nemcsak bizonyos tartományban, hanem tökéletesen körüljárható képet is kaphatunk a következő eljárással: felvételkor a henger alakban elhelyezett film teljesen körülveszi a tárgyat. A lézerből belépő megvilágító nyaláb keresztülhalad a tárgy felé néző gömbtükör tetején kialakított furaton, melynek tengelye a tárgyon megy át. A filmre így egyrészt a tárgyról visszaverődött szórt, és a konkáv felületről érkező referenciahullámok esnek. A rekonstrukció során pontosan ugyanez az eljárás alkalmazható. A kép a film centrumában jelenik meg, amelyet ekkor csupán a referenciasugarak világítanak meg. Tükrök célszerűbb elrendezésével és több film alkalmazásával (ideális esetben a filmekkel egy gömb belső felületét is ki lehetne bélelni) olyan rekonstruált képet állíthatunk elő, amely tetszőleges irányból megfigyelve, valósággal lebegni látszik a térben.

Ha a rekonstruált hullámot referenciaként használjuk fel, a változással egyidejű vizsgálat lényege az, hogy ha a hologramot előhívás után ugyanabba a helyzetbe állítjuk, ahogy a felvétel alatt volt, és a rekonstrukció során egyidejűleg világítjuk meg a hologramot és a tárgyat, a rekonstruált kép magára a tárgyra szuperponálódik. Így a megfelelő hullámok interferenciája révén felvilágosítást kapunk azokról a változásokról (eltolódások, deformációk), amelyeken a tárgy esetleg átesett valamely művelet két fázisa között. A módszer jelentőségét a nehézségek ellenére fokozza, hogy segítségével lehetővé válik a folyamatosan alakuló tárgy filmezése is. (Az említett nehézségek közül a két legkényesebb probléma az, hogy a referenciahullám ne változzék, és hogy a rekonstrukció során a hologram pontosan ugyanabban a helyzetben legyen, mint ahol a felvételkor volt.) A felvétel eredeti pozíciójának helyes visszaállítása esetén azonban a módszernek sokoldalú alkalmazási lehetőségei vannak, főként a rezgő rendszerek interferometrikus és dinamikai ellenőrzésében: állóhullámok nívóvonalait létesíti, és a csíkok száma a mozgás amplitúdójával növekszik. Mozgófényképezéssel ily módon utólag három dimenzióban tanulmányozhatók a tárgy rezgései és igénybevételei.

Ha Ugyanarra a fotólemezre a tárgyról két különböző időpillanatban készített hologramot veszünk fel, az az interferometria kettős expozícióval.

Amennyiben a tárgy a két expozíció közben nem tolódik el és nem szenved deformációt, akkor a két megvilágítás azonos, és minden úgy megy végbe, mintha egyetlen hologramot vennénk fel kétszer olyan hosszú idő alatt. Ha azonban a tárgy helyzete vagy alakja az expozíciók közötti időkben akár csak jelentéktelen mértékben is megváltozik, módosul a tárgy által emittált hullám fázisa. Végeredményben minden úgy történik, mintha két egymásra szuperponált, koherens képet rekonstruálnánk, amelyek alig különböznek egymástól. E két kép között tehát interferencia jön létre és a megfigyelt csíkok a két expozíció közben bekövetkezett fázisváltozásokat írják le, pontosan úgy, mint egy klasszikus interferométerben.

A kettős expozíciós felvételeket többféle speciális változatban mérési eljárásokban is alkalmazzák, segítségükkel az elmozdulások, deformációk, kis szögváltozások nagysága is kiszámítható.