
Minden mező kitöltése kötelező!
A 2000-es évek 50 legjobb albuma
best of 2000Dátum: 2009. november 19. 7:45, csütörtök - bLACk
A New Musical Express (NME) angol hetilap nyilvánosságra hozta a 2000-es évek 50 legjobb albumából álló lilstáját. Persze mindezt némi kétkedéssel illik fogadnunk.
Eddig is tudtuk, hogy az NME elsősorban indie rockra szakosodott, de azért elég nagy bátorságra (vagy butaságra?) vall a Strokes Is This It című albumát kinevezni az évtized legjobb nagylemezének, még akkor is, ha tényleg kiváló LP-ről beszélünk.
A lista kilencedik helyén egyébként ott van Mike Skinner klasszikusa, az Original Pirate Material, míg James Murphy LCD Soundsystemjének Sound of Silver-je a tizenkettedik pozíciót birtokolja. Meglepő módon egy másik lista dobogóján található Daft Punk féle Discovery itt a legjobb 50 közé sem fért be, ugyanakkor a svéd The Knife Silent Shout című albuma, valamint a Crystal Castles tavalyi munkája kiérdemelt egy-egy helyet a legjobb ötven között.
Igazából fogalmunk sincs, hogy sikerült összehozniuk ezt a listát, de elképzelésünk szerint akkor szoktak ilyenek születni, ha a szerkesztőség minden tagja lead egy top20-at, pontozásos rendszerben összesítik az eredményeket és utána nem beszélik meg. Valószínűleg ez történt most is.
NME ALBUM TOP 50 (2000-es évek)
1. The Strokes - Is This It
2. The Libertines - Up the Bracket
3. Primal Scream - xtrmntr
4. Arctic Monkeys - Whatever People Say I Am, That's What I'm Not
5. Yeah Yeah Yeahs - Fever to Tell
6. PJ Harvey - Stories from the City, Stories from the Sea
7. Arcade Fire - Funeral
8. Interpol - Turn On the Bright Lights
9. The Streets - Original Pirate Material
10. Radiohead - In Rainbows
11. At The Drive In - Relationship of Command
12. LCD Soundsystem - The Sound of Silver
13. The Shins - Wincing the Night Away
14. Radiohead - Kid A
15. Queens Of The Stone Age - Songs for the Deaf
16. The Streets - A Grand Don't Come for Free
17. Sufjan Stevens - Illinoise
18. The White Stripes - Elephant
19. The White Stripes - White Blood Cells
20. Blur - Think Tank
21. The Coral - The Coral
22. Jay-Z - The Blueprint
23. Klaxons - Myths of the Near Future
24. The Libertines - The Libertines
25. Rapture - Echoes
26. Dizzee Rascal - Boy in Da Corner
27. Amy Winehouse - Back to Black
28. Johnny Cash - Man Comes Aroud
29. Super Furry Animals - Rings Around the World
30. Elbow - Asleep In the Back
31. Bright Eyes - I'm Wide Awake, It's Morning
32. Yeah Yeah Yeahs - Show Your Bones
33. Arcade Fire - Neon Bible
34. Grandaddy - The Sophtware Slump
35. Babyshambles - Down in Albion
36. Spirtualized - Let It Come Down
37. The Knife - Silent Shout
38. Bloc Party - Silent Alarm
39. Crystal Castles - Crystal Castles
40. Ryan Adams - Gold
41. Wild Beasts - Two Dancers
42. Vampire Weekend - Vampire Weekend
43. Wilco - Yankee Hotel Foxtrot
44. Outkast - Loveboxxx/The Love Below
45. Avalanches - Since I Left You
46. Delgados - The Great Eastern
47. Brendan Benson - Lapalco
48. Walkmen - Bows and Arrows
49. Muse - Absolution
50. MIA - Arular
Kattints arra a csillagra, amennyire értékeled a cikket! Köszönjük!





























