
Minden mező kitöltése kötelező!
A „Aerosmith-mizéria” folytatódik
AerosmithDátum: 2010. február 5. 7:10, péntek - Prichard
Úgy látszik, a gitáros Joe Perry végleg eldöntötte a dolgot; mindenképpen Steve Tyler nélkül kell folytatni az együttest.
Az énekes gyengélkedik, egészségi állapota rossz, így hozzávetőlegesen még egy jó évig nem tudja aktivizálni magát. Pedig zenekara, az Aerosmith már azt tenné, amit egy rock zenekarnak tennie kéne; új lemez, illetve a tavaly, Tyler gyengélkedése miatt megszakított turné befejezése.
Joe Perry neki is állt új/átmeneti énekest keresni a zenekarba; elöször Lenny Kravitz utasította vissza az ajánlatot. Elmondás szerint Tyler jó barátja, ezért sosem lépné meg ezt a dolgot. Most nemrég Paul Rodgers lett megkeresve, de ő is nemet mondott. Legutóbb, 1-2 napja pedig Billy Idol-t szerette volna a gitáros az énekes posztra, ám ő sem bólintott rá a megtisztelő felkérésre.
Természetesen Steve Tyler is hírt kapott a gitáros „próbálkozásairól”, így azonnal levelet íratott ügyvédjével az Aerosmith menedzsmentjének; az új énekes keresésének azonnali leállítását kérte, mindazonáltal leszögezte egy burkolt fenyegetésben, hogy nem szeretné jogi útra terelni az ügyet.
Kattints arra a csillagra, amennyire értékeled a cikket! Köszönjük!





























