Keresés 
Kezdőlap »  DJ »  DJ-k
Üzenetküldés a következő szerzőnek: bLACk
Minden mező kitöltése kötelező!

Feladó neve:
Feladó e-mail címe:
Üzenet tárgya:
Üzenet szövege:

Doblecke

Drumlesson

Dátum: 2010. február 15. 6:21, hétfő - bLACk 
Nagyjából három-négy éve lett divat elektronikus zenei slágereket jazzes/ klasszikus stílusban újraértelmezni, gondoljunk csak Maxence Cyrin "Modern Rhapsodies" című nagylemezére, vagy Christian Prommer "Drumlesson"-jára. Nagy örömünkre a müncheni német dobos/dj és zeneszerző a folytatás mellett döntött.
 

Christian Prommer a Fauna Flash és a Trüby Trio formációk tagjaként vált ismertté és csak néhány éve döntött úgy, hogy szólókarrierbe kezd.

Első stúdióalbumán olyan klasszikusokat bújtatott jazzes köntösbe, mint az Ame  Rej című slágere, vagy az Isoleé Beau Mot Plage-a és Jaydee Plastic Dreams-e. Az új lemez számlistájából láthatjuk, hogy a német producer második lemezán sem adta alább, hiszen olyan előadók műveit dolgozta fel, mint Carl Craig, Jean-Michel Jarre, Ferrer & Sydenham, Rolando Knights Of The Jaguar-ját ráadásul két verzióban is hallhatjuk.

„Két változatot is készítettünk, az első elég kemény, igazi drum and bass, semmi több, míg a második egy kicsit baleári hangulatú közép-keleti tánczene.

A lemezen közreműködik még Roberto Di Gioia (billentyű) Ernst Stöer (percussion) Christian Diener (basszgitár) és Matteo Scrimali (dob). A Drumlesson Zwei április 19-én lát napvilágot.


Tracklista:

01. Sandstorms
02. Groove La Chord
03. Sleepy Hollow
04. Acid Eiffel
05. Oxygčne Part IV
06. Jaguar Pt 1
07. Jaguar Pt 2
08. Sueno Latino
09. High Noon
10. Sandcastles


 
ÉRTÉKELD A CIKKET:
Kattints arra a csillagra, amennyire értékeled a cikket! Köszönjük!
14%
HOZZÁSZÓLÁS BEKÜLDÉSE
Neved:
Biztonsági kérdés: Írd ide hogy kacsa:

Képgaléria
BELÉPÉS 
Azonosító:

Jelszó:

Regisztráció