
Minden mező kitöltése kötelező!
Juan Maclean házassága a !K7 kiadóval
Juan MacleanDátum: 2010. március 8. 16:09, hétfő - bLACk
Amikor a berlini !K7 kiadó tavalyelőtt elindította Tapes című mixsorozatát, miközben Burial DJ Kicks-e sehogysem akart megérkezni, mindenki megijedt picit. Mi lesz a patinás szériával - kérdeztük magunkban. Hála Istennek azóta már tudjuk, hogy semmi baj, a sorozat él és virul és tavasszal is új installációval jelentkezik.
A Juan Maclean név elsősorban a punk funk és a diszkó rajongóknak csenghet ismerősen, hiszen a DFA label-nél tevékenykedő producer már két albumot is megjelentett a New York-i kiadónál. Tavalyi, The Future Will Come című alkotása szinte mindenhol óriási kritikai elismerésben részesült, így nem volt meglepő, hogy a !K7 vezetősége az amerikai producer mellett döntött.
A szerző, elmondása szerint, egy igazán különleges összeállításra törekedett, ugyanis John szerint „manapság már bárki össze tud barkácsolni egy mixet akár fél óra alatt is”. Ő azonban azt szerette volna, ha albumát még évek múltán is elővennék a rajongók, így egy nem mindennapi mixet kellett letennie az aszalra.
Az új DJ Kicks-en, a számlista tanulsága szerint találunk diszkót, house-t, sőt minimal technót is.
Juan Maclean mixalbuma április 26-án jelenik meg.
Számlista:
1. The Juan MacLean – Feliz Casa (Ian Breno Dub)
2. Still Going – Spaghetti Circus
3. Andre Crom & Luca Doobie – Ebony
4. 6th B0rough Project – Planets (The Revenge Lost Groove)
5. A+O – Take Me
6. Rick Wilhite – Get On Up!! (Theo Parrish’ Late Dub)
7. Florian Meindl – Here Today, Gone Tomorrow
8. Armando – Don’t Take It (Thomos Edit)
9. Jee Day – Like A Child
10. Giom – I Know You Were Right
11. Alex Niggemann & Superlounge – Chip Chip
12. Manuel Sahagun – Pieces Of Me
13. Sonny Foderra – Everybody Get On The Decks
14. Danny Howells – Laid Out (Fully Horizontal Mix)
15. Shit Robot – Simple Things (Todd Terje Version)
16. The Juan MacLean – Feel So Good (DJ-KiCKS)
17. Rick Wilhite – Get On Up!! (Theo Parrish’ Late Dub)
18. The Juan MacLean – Feliz Casa (Frankel’s Rhodes Workout)
Kattints arra a csillagra, amennyire értékeled a cikket! Köszönjük!





























