Keresés 
Üzenetküldés a következő szerzőnek: arsnova
Minden mező kitöltése kötelező!

Feladó neve:
Feladó e-mail címe:
Üzenet tárgya:
Üzenet szövege:

Egyiptom – Fényremek Kairóban, a Mohamed Ali Mecset

Bevezető

Dátum: 2010. március 16. 13:14, kedd - arsnova 
Kulcsszavak: LEDGrivenMohamed AlimecsetKairó
A mecsetet 1830-ban Mohamed Ali pasa rendelte meg, amit aztán a XIX. század első felében fel is építettek. Alabástrom mecsetként is ismerik, nevét az átlátszó kőről kapta, mely az épület külső és belső szerkezetében egyaránt megtalálható. Egyiptom legnépszerűbb és legtöbbet látogatott mecsetje az ősi Citadella falain belül helyezkedik el. Különféle kupoláival, kimagasló minaretjeivel és impozáns, harmonikus építészeti körvonalaival egyedülállóan vonzó kairói látképeket kínál.
 

Egyiptom Kulturális Örökségéért minden területen felelős Legfelső Régészeti Tanács Egyiptom kulturális miniszterének vezetésével, két évvel ezelőtt döntést hozott arról, hogy tovább fejleszti a Mohamed Ali mecset és a Citadella látványát. A fénytervek elkészítésével és kivitelezésével a MISR hang-, fény- és mozitechnikai céget bízták meg, melynek köszönhető az iszlám Kairó központjában húzódó Share’ Al-Muiz utca sikeres kivilágítása is GRIVEN LED-es lámpák alkalmazásával. A projekt lebonyolítását az egyiptomi cég elnöke és ügyvezető igazgatója, Essam Abdel Hady felügyelte.

A fejlesztés teljes egészében egy virtuális projekt menedzsment rendszeren keresztül történt, a terveket Raffaele Vincelli fénytechnikai mérnök és Danilo Bettinazzi a GRIVEN sales és marketing igazgatója készítette el, az egyiptomi GRIVEN disztribútorral, a HILIGHTS Professional Light and Sound-dal együttműködve. Alapos helyszíni felmérés után a Legfelső Tanács javaslatokat dolgozott ki a világítási tervhez, melyek túlmutattak egy egyszerű megvilágítási megoldáson.

A GRIVEN csapata kulturális és környezetbarát szempontból egyaránt innovatív világítási koncepciót szeretett volna jóváhagyatni, és így is közelített az egész projekthez, hogy azok az építészeti részletek, melyek nappal szinte teljesen jelentéktelenek, színes és jól használt fények segítségével különleges élményt nyújtsanak. Szerintük az épületek éjszakai arculatának lényegében szakítaniuk kellene a hagyományos esztétikai szabályokkal, amelyek napfényben vitathatatlanul uralkodók, hogy naplemente után újjáalakított építészeti jelentést kölcsönözzenek a helyszínnek. Egy inspiratív építészeti világítási tervnek új, független éjszakai életet kellene teremtsen a Mecset és a Citadella falai köré.

A VILÁGÍTÁSI TERV

Raffaele Vincelli a GRIVEN mérnöke így idézi fel a világítási koncepció megállapodás felé vezető első lépéseit: „Globális megközelítésként modern kiemelő fényeket választottunk, melyek a szemlélő számára a Mecsetet egy megújult perspektívába helyezik, szinte már impresszionista módon fokozva a Mecset egyes építészeti részeit, úgymint az oszlopokat, szemöldökfákat, boltíveket, kupolákat és minareteket valamint ezek háromdimenzós hatásait, és ezzel egy időben lágy színezetett is adnak. Nem egyöntetű világítást akartunk, ami nem ad hozzá semmit a Mecset lényegéhez”.

A projekt világítási terve öt fő részre osztható: a kupolák, a minaretek, a kolostor, a Mecset külső szerkezete valamint a Citadella falai.


A cikk még nem ért véget, lapozz tovább!
A CIKK TARTALOMJEGYZÉKE

1. Bevezető
2. a terv részletes bemutatása
ÉRTÉKELD A CIKKET:
Kattints arra a csillagra, amennyire értékeled a cikket! Köszönjük!
18%
HOZZÁSZÓLÁS BEKÜLDÉSE
Neved:
Biztonsági kérdés: Írd ide hogy kacsa:

Képgaléria
BELÉPÉS 
Azonosító:

Jelszó:

Regisztráció