
Minden mező kitöltése kötelező!
A Camco piacra dobja az új Silver Series V8 erősítőjét
Dátum: 2010. március 25. 9:22, csütörtök - Steve
Március 24-e a ProLight+Sound show első napja Frankfurtban. Egyben a Camco új, V8 típusú erősítőjének bemutatója, mely egy H-osztályú, 8800 watt teljesítményű darab, amit 2 és 4 Ohm mellett is képes leadni. Ez az első a tervezett három bővítésből a Vortex sorozathoz. A V8 új dizájnnal és korszerű felhasználói felülettel rendelkezik.
A legszembetűnőbb újítás, hogy hiába keressük a kapcsolókat, potmétereket a készüléken, minden beállítást egy kijelzőn olvashatunk le, illetve egy érintésérzékeny panellal állíthatunk. Ezzel a praktikus, letisztult megoldással kívánják csökkenteni a mozgó alkatrészek elhasználódását, ami előremutató megközelítése a funkcionalitásnak és a formabontó kivitelezésnek.
„Az új V8-as sokkal erősebb, mint a kiváló előd Vortex 6-os, mert a piaci igények a nagyobb teljesítményű erősítők felé mozdultak el.” – nyilatkozta Mick Anderson, a Camco nemzetközi kereskedelmi igazgatója. „Ez a modell 4400 watt maximális teljesítményre képes csatornánként mind 2, mind 4 Ohmos üzemmódban. Azzal, hogy ugyanazt a kimenő teljesítményt nyújtja bármilyen terhelésnél megtakaríthatjuk a rack átkábelezését.” Ez a fajta rugalmasság megmutatkozik a V8 bemeneteinél is, mivel a bemenő jelet közvetlenül irányítja a kimenetekre, megkerülve ezzel a fölösleges analóg-digitális átalakításokat. A hálózati összeköttetés közvetlenül az erősítő csatornáihoz kapcsolódik, így választhatjuk a csak analóg vagy a csak digitális működést is.
A Camco új V8-as erősítője bárhol alkalmazható, ahol a nagy teljesítmény alapkövetelmény, de különösen koncert felhasználásra ajánlott. A hibrid H-osztályú végfok-felépítéssel és továbbfejlesztett SMPS dizájnnal rendelkező V8-as a hatalmas teljesítményt egyesíti a Camco márkanévvel meglepően alacsony áron.
Kattints arra a csillagra, amennyire értékeled a cikket! Köszönjük!





























