A milliókat érő cellulóz csíkok

A legegyszerűbb módja a szélesvásznú film gyártásának a szferikus 35 mm-es kép felnagyítása volt. Az ilyen vetítőgépnek van egy nyíláslemeze, amely a felső és alsó részeket elfedi. Az így keletkezett kép széles, és csak annyira kell felnagyítani, hogy megtöltse a mozi széles vásznát.

Két módszer van arra, hogy ilyenfajta szélesvásznú filmet forgassanak:

•    Az egyik módszer neve valódi matt. Ennél a módszernél a lencse és a film között van egy lemez, amely 1,85:1 formátumú képet összpontosít a filmre, és minden, ami az alatt vagy fölött van, nem exponálódik. Mikor a filmet visszajátsszák, a felső és alsó részén egy-egy fekete csík látható. A képet felnagyítás után középre kell vetíteni, különben látszanak a fekete csíkok, de ezt könnyű megoldani.

•    A másik módszert soft matt-nak nevezik. Ebben az esetben a kamera keresőjén egy szűrő van, amely elzárja az 1,33:1-es kép alsó és felső részét. Az operatőr csak azt látja filmezéskor, ami vetítéskor is látható lesz. A valóságban azonban az is filmre kerül, ami nem látszik a keresőben (néha ez a mikrofonokat és a lámpákat is jelenti). Ha a vetítéskor nem állítják pontosan középre a kivetített képet, a nézők ezeket a nem kívánt képrészeket is látják.

A Jurassic Park filmezésekor az egész filmet 1,33:1 arányban filmezték. Mivel a filmben sok a számítógépes grafika, egyes részeket be kellett szkennelni a számítógépbe, majd újra filmre exponálni, miután az effekteket elvégezték. Mivel a film szélesvászonra készült, a számítógépnek csak a filmkockák 1,85:1 arányú részét kellett átdolgoznia, ami 25%-os megtakarítást jelentett.

Az ilyen eljárással készített filmeknek többféle képaránya létezik. Kezdetben az 1,85:1 képarány volt a standard az Egyesült Államokban, míg az 1,66:1 Európában és a világ más részein (a Walt Disney stúdió és néhány más filmes rövid ideig használta az 1,75:1-hez arányt is). Az 1990-es évektől kezdve azonban a világ minden részén az 1,85:1 lett a szabvány és ma már szinte minden mattolt filmet ezzel a képaránnyal készítenek.

A képarány egyetlen korlátja a fekete csíkok mérete. Habár ez a legkönnyebb módja a szélesvásznú filmek készítésének, a filmipar újabb és újabb megoldásokat keresett. Ennek az egyik oka az, hogy az ilyen pszeudo-szélesfilm nem használja ki a filmkocka teljes felületét, így a képminőség romlik. Ennek ellenére ez a fajta szélesvászon nagyon elterjedt volt, mivel a moziknak nem kellett új felszerelést vásárolniuk.