Keresés 
Üzenetküldés a következő szerzőnek: Steve
Minden mező kitöltése kötelező!

Feladó neve:
Feladó e-mail címe:
Üzenet tárgya:
Üzenet szövege:

A dBTechnologies túl van a 10000. DVA T4 eladásán



Dátum: 2010. május 18. 11:59, kedd - Steve 
A cég csupán három és fél évvel a DVA sorozat elindítása után, most ünnepeli a 10 000. T4 eladását. A gyártó eddigi legsikeresebb terméke lehetővé tette a line-arrayek használatát a kisebb költségvetésű projekteknél is.
 

„A DVA sorozattal a dBTechnologies pont olyat alkotott, amire a piacnak szüksége volt: egy könnyű, elérhető árú hangfalat, aminél mégsem spóroltak az alapanyagokon és a technikai megoldásokon.” – mondta Harald von Falkenstein, európai kereskedelmi igazgató.

Műanyag házzal, 420 wattos digitális erősítővel és RCF neodymium hangszórókkal szerelve a DVA T4 csupán 13,2 kilogrammot nyom. Nyilvánvalóan így a szállítás és az összeszerelés sem nehéz, de ezen felül olyan helyeken is lehet állványra akasztani, ahol a tartószerkezet nem lenne elég erős más hangfalakhoz. Hat T4-es kevesebb, mint 100 kg, ez is egy a sok tulajdonság közül, ami sikeressé tette a szériát. „Nagy előnyük a rendszer rugalmassága: akár földre állítva, akár állványról lógatva is lehet használni – borzasztóan sokoldalú hangfalak.”

A dBTechnologies az idei Pro Light & Sound kiállításon további két modellel bővítette a kínálatot, DVA mélyládákkal. „Az eladások magukért beszélnek,” – foglalta össze Falkenstein – „nincs sok hangfalgyártó, aki ilyen adatokat tudna felmutatni.”


 
ÉRTÉKELD A CIKKET:
Kattints arra a csillagra, amennyire értékeled a cikket! Köszönjük!
16%
HOZZÁSZÓLÁS BEKÜLDÉSE
Neved:
Biztonsági kérdés: Írd ide hogy kacsa:

A cikket megelőző fórum-hozzászólások megjelenítéséhez kattints ide.
Képgaléria
BELÉPÉS 
Azonosító:

Jelszó:

Regisztráció