
Minden mező kitöltése kötelező!
Elhunyt Prof. Dr. Fritz Sennheiser
GyászDátum: 2010. május 25. 13:44, kedd - nachteule
2010. május 17-én, a késő délutáni órákban, csupán néhány nappal 98. születésnapját követően eltávozott Prof. Dr.-Ing. Fritz Sennheiser, az audió ipar úttörője és a jelenlegi Sennheiser electronic GmbH & Co. KG alapítója. Az audió ipar egy hatalmas személyiséget veszített, nemcsak műszaki szakértelmét, hanem emberségét illetően is.
Prof. Dr. Fritz Sennheiser cégén keresztül döntő hatást gyakorolt a hangátviteli technológiák fejlődésére, és jelentős szerepe volt számos forradalmi jelentőségű újítás kifejlesztésében az elektroakusztika és a jelátviteli technológiák területén. Irányítása alatt alkották meg az első puskamikrofont és nyitott fejhallgatót, és fontos fejlesztéseket felügyelt a vezeték nélküli rádió- és infravörös jelátvitel területén. Fritz Sennheiser számára teljesen természetes volt, hogy fejlesztőinek megadja a számukra szükséges „alkotói és műszaki szabadságot”. Embersége abban is megmutatkozott, hogy – a terjeszkedő vállalat vezetéséből adódó jelentős munka-ráfordítás mellett – szakított időt arra, hogy tudását egyetemi hallgatókkal is megossza, az audió technológia iránti rajongással lelkesítve őket. 1982-ben ment nyugdíjba, a cég vezetését fiára, Prof. Dr. Jörg Sennheiserre hagyva.
Fritz Sennheiser továbbra is élénk érdeklődést tanúsított az 1945-ben általa alapított cég iránt. Az audió technológia iránti lelkesedése, alkotói kíváncsisága – melyhez a manapság oly ritka szerénység társult –, önfegyelme, őszintesége és az emberekkel szemben tanúsított nagylelkűsége követni való példa marad mindenki számára, aki ismerte őt.
Az európai audió ipar örökre szétválaszthatatlanul összekapcsolódik Fritz Sennheiser nevével.
Kattints arra a csillagra, amennyire értékeled a cikket! Köszönjük!





























