
Minden mező kitöltése kötelező!
DJ Jutasi lehet Magyarország példaképe
Jutasi TamásDátum: 2010. július 9. 7:43, péntek - bLACk
Jutasi Tamásnak eleinte még kikérő kellett a középiskolából, hogy éjszakánként dolgozhasson, manapság pedig már nem csak itthon igen népszerű, hanem a környező országokban is rengeteg rajongója akad. Ősszel Hetedhét ország turnéra indul Óperentzia zenekarával. Időközben a Beck’s Different by Choice Award példaképkereső kampány második fordulójába is bejutott.
Jutasi a hazai DJ-k "második generációjának" tagjaként még kazettákon mixelt, majd volt vendéglátós diszkós, techno-dj-sztár, hajnali after lounge dj, de most leginkább az underground kapta szárnyra.
Most egy All stars koncertre készül a Goulasch Exoticával, ami július 9-én lesz a Kobuci kertben. Ez egy friss fúziós zenekar, amiben kibővített, magasabb szintre emelt DJ program keretein belül valósítják meg zenei elképzeléseiket, ötleteiket.
A hangzás Chemical Brothers-es, amit hegedűvel meg brácsával kevernek. A Balaton Sound egyik színpadán ők csinálják a záró bulit, illetve a Szigeten is játszanak majd a Roma Sátorban.
Az Óperentzia zenekarral ősszel Szlovákiába, Csehországba, Ausztriába, Németországba, Svájcba, Belgiumba, és Hollandiába hivatalosak turnézni, ahol egy komplett esttel készülnek, azaz a koncerteket DJ szettek követik majd.
Jutasi ezen sikerek mellett esélyes, hogy Magyarország példaképévé váljon. A májusban indult Different by Choice Award elnevezésű, nagyszabású példaképkereső kampány első fordulóján ugyanis már túl is jutottak, azaz bekerült a tíz döntős közé. Közülük hamarosan kikerül az ország három legtehetségesebb példaképe.
"Szakmai példaképem Ferenczi Gyuri, mióta a pályán van, mindig meg tudott újulni, színes egyéniség, több generációnak is követendő példa – fűzte hozzá a DJ. - Spirituális példaképem pedig Láma Ole Nydahl, mivel az életút, amit bejárt, a lelki és spirituális fejlődés, amin keresztülment, irigylésre méltó. A buddhizmus gyakorlásának olyan szintjére jutott, melyről én csak ábrándozhatok, de követendő példaként áll előttem. Egy példakép segíthet, hogy rátalálj a saját utadra. A korábban csak érzésként, röpke gondolatként megfogalmazódott tervek, vágyak, konkrét céllá manifesztálódhatnak. Amit korábban csak éreztél magadban - energiát, célokat vagy vágyakat - az tudatossá válik. Egy olyan lehetséges életpályát mutat, melyet mi magunk is a sajátunknak érzünk, szívesen átélnénk, megélnénk azt. Én őszinteséggel, a tapasztalataimmal, és lehetőségekkel próbálok segíteni a fiataloknak."
A kampány célja, hogy felhívja a figyelmet tehetséges fiatalokra és támogassa munkásságukat, hiszen az első három helyezettet - az elismerés mellett – jelöltenként 600.000 forinttal is megjutalmazzák. A felkért 47 jelöltből - akik valami kiemelkedőt alkottak, ígéretes tehetségek, elismerésre érdemesek, akikre tevékenységi körtől függetlenül büszkék lehetünk - a második körre már csak a 10 legtöbb szavazatot kapott jelölt maradt. Rájuk, és köztük Jutasi Tamásra is július 9-ig a www.becksperience.hu/dbc oldalon lehet szavazni.
Kattints arra a csillagra, amennyire értékeled a cikket! Köszönjük!





























