Keresés 
Üzenetküldés a következő szerzőnek: nachteule
Minden mező kitöltése kötelező!

Feladó neve:
Feladó e-mail címe:
Üzenet tárgya:
Üzenet szövege:

1971 − Beszélgetés a Lokomotívval



Dátum: 2010. július 23. 9:45, péntek - nachteule 
A beszélgetés végén arra kértek, hogy csak egyszer írjam le az együttes nevét: Locomotív GT. Azután rövidítsem LGT-nek, így szeretnék, ha bevezetődne. LGT-nek jelzik − úgy tudom − egyébként a turbinás, légcsavaros repülőgépeket.
 

Az új popegyüttes első koncert előtti próbájára voltam hivatalos. Másnap beszélgetni ültünk le, a négy muzsikus közül hárommal: Presszer Gáborral, Laux Józseffel, Frenreisz Károllyal. Jegyzetfüzetembe először a szokásos újságírói „stichwortokat” írkáltam. Azután a beszélgetés során szükségszerűen tömörebbé váltak a megfogalmazások. És igen jellemző ars poetica körvonalai rajzolódtak ki. Ezekből a mondatokból idéznék, kommentár nélkül, a nevek meghatározása nélkül, ám tőlem telhető pontossággal.

− Az együttesben zeneileg mindenki szabad, mindenkinek olyan partnere van, akire fel tud nézni.

− Amikor írom a nótát, nem kell azzal törődnöm, le tudják-e játszani, bíznom kell bennük.

− Az új együttes előnye: még nincs drukkerközönség, akinek ez és csak ez az együttes a jó. Aki bejön, a zenéért jön.

− Aki bejön, annak legalább egy pillanata legyen, amit csak a magáénak érezhet.

− Kilenc vadonatúj nóta egyszerre − kész fejlövés.

− A jazz-zenész csak a saját örmére játszik, az olcsó beat csak a közönség vélt ízlésének kíván szolgálni, mi szeretnénk úgy muzsikálni, hogy azzal, aki bejön, mi is megtaláljuk az örömünket.

− A művésznek a közízlés előtt kell járnia. De jó, ha néha visszanéz, nehogy áthatolhatatlan űr támadjon közte és a közönség között.

A szavakat fel tudom idézni. Így leírva, visszaolvasva félek, hogy az Aforizmák Könyvének nem túl eredeti függelékeként hatnak. Egy valami mindenesetre hiányzik innen: az az őszinte indulat, amellyel ez a három fiatalember ott, a kimondás pillanatában fogalmazta a szavakat.

Féner Tamás




 
ÉRTÉKELD A CIKKET:
Kattints arra a csillagra, amennyire értékeled a cikket! Köszönjük!
0%
HOZZÁSZÓLÁS BEKÜLDÉSE
Neved:
Biztonsági kérdés: Írd ide hogy kacsa:

Képgaléria
BELÉPÉS 
Azonosító:

Jelszó:

Regisztráció